Connect with us

Blogbazár

Trócsányi miniszter ügyvédi irodája 364 millió forintot kap a kormánytól

Megosztás

A Trócsányit soraiban tudó kormány nettó negyedmilliárdért megbízza Trócsányi ügyvédi irodáját, hogy együttműködjön Trócsányi igazságügyminiszterrel.

Trócsányi László
Megosztás

A Trócsányi minisztert soraiban tudó kormány nettó negyedmilliárdért megbízza Trócsányi ügyvédi irodáját, hogy együttműködjön Trócsányi igazságügyminiszterrel. A nyilvánvaló összeférhetetlenség szemmel láthatóan senkit nem zavar a kormányban, Trócsányi a magánbizniszeivel pedig lassan többet foglalkozik, mint a miniszterséggel – írja Jávor Benedek, a Párbeszéd EP képviselője a blogjában.

„A Miniszterelnökség és a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda között létrejött, és birtokomba került szerződés szerint a kormány a hivatalban igazságügyminiszter ügyvédi irodáját bízta meg a magyar fél képviseletével abban a perben, amelyet Ausztria indított az Európai Bizottsággal szemben az Európai Bíróságon, a paksi bővítéshez nyújtott magyar állami támogatás jogszerűségét, és az ahhoz adott uniós jóváhagyását kifogásolva. Az osztrák fél szerint a döntés versenytorzító hatású, és sérti az európai versenyjogot. Ebbe a perbe avatkozott be az Európai Bizottság oldalán a magyar kormány, amelynek a tisztességes versenyről alkotott fogalmait semmi sem illusztrálja jobban, mint a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával kötött szerződés.

A szerződés szerint az igazságügyminiszter résztulajdonában álló ügyvédi iroda már csupán azért  több mint nettó 50 millió (bruttó 64 millió) forintot kasszíroz, hogy elemzi az Európai Bíróságnak az Ausztria által a Hinkley Point C brit atomerőmű állami támogatása miatt indított perben hozott ítéletét. Ezen felül  bruttó120.000 forintos órabérben képviselik a magyar kormányt a perben, maximum nettó 236 millió (bruttó 300 millió) forintos keretösszegig, összességében tehát 364 millió forint juthat az igazságügyminiszter cégének a kormány képviseletéért.

Külön pikantériája a szerződésnek, hogy az kiköti: a Nagy és Trócsányi Ügyvédi irodának szorosan együtt kell működnie Trócsányi igazságügyminiszterrel a per során

– elborzadva gondolunk bele, hogy ha ez nem szerepelne a szerződésben, vajon Trócsányi cége szóba állna-e Trócsányival? Hogy a finom belsős poénok, vagy az arcátlanság világcsúcsa-e, azt döntse el mindenki maga, de a szerződés II/5. pontja azt is megállapítja, hogy a Megbízott (Trócsányi cége) esetében összeférhetetlenség nem áll fenn, és amennyiben ebben változás állna be, arról az ügyvédi iroda haladéktalanul értesíti a kormányt (benne gondolom Trócsányi minisztert, aki jeges rémülettel fog a szívéhez kapni, hogy micsoda nepotizmus zajlik már itt a háta mögött).

Emlékeztetőül: Trócsányi ügyvédi irodája már korábban a kritikák kereszttüzébe került, mivel első ránézésre is a miniszteri megbizatással összeférhetetlen feladatokat kapott a kormánytól. Ez a mostani kör azonban alighanem minden korábbit felülmúl, és a kormány nepotista, korrupt gyakorlatában is szintugrást jelent. Világos, hogy a kormány tagjai maradéktalanul elvesztették a kontrollt önmaguk felett, és nem lehetséges a korrupciónak olyan nyilvánvaló és megkérdőjelezhetetlen gyakorlata, amitől legalább a kormány miniszterei megpróbálnák megtartóztatni magukat.

Szegény, szegény Magyarország!”

A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával kötött szerződés megtekinthető Jávor Benedek blogján.

Kapcsolódó:

Jávor Benedek: Paks2 engedélye szerint a múlt hét nem is létezett

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük