Sorting by

×

A legócskább trükkel készül az előválasztás második fordulójára a Karácsony-Márki-Zay tandem

Érthetetlen, mit művel az ellenzéki előválasztás második és harmadik helyezett miniszterelnök-jelöltje. Akár hiszik, akár nem, felrúgva minden, az előválasztásra kialakított szabályt Karácsony és Márki-Zay kart a karban akarnak nekimenni a győztes Dobrev Klárának. Besenyő Pista bácsi örökbecsűjével: Margit, nóóóórmális?

Hogy is van lesz ez?

Addig minden világos, hogy volt egy előválasztás, aminek első fordulójába meglettek  az országgyűlési mandátumért induló ellenzéki jelöltek nevei, az öt miniszterelnök-jelöltből pedig 3, azaz három induló továbbjutott a második fordulóba azért, hogy a választók eldönthessék, ki legyen a JELÖLT, (így, csupa nagy betűvel) akit harcba küldenek tavasszal Orbán Viktor ellen. Mondhatnánk, ennél egyszerűbb, jobban követhetőbb, demokratikusabb szabályok nincsenek is.

Ez itt a magyarok földje

Azonban alighogy biztos lett a szavazói akarat, azaz I. Dobrev Klára DK, II.  Karácsony Gergely PM-MSZP, III. Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa, a két utóbbi azonnal a lehető leggusztustalanabb keverésbe kezdett. Először azon törték a fejüket, hogy a másik lépjen vissza az ő javukra, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy mind a két polgármester foggal-körömmel kapaszkodna a miniszterelnök-jelöltségbe, mondom, foggal és körömmel, és nem az egyszerű választás eredményeként, kitalálták, hogy együtt indulnak, mint valami mondjuk anno a Protapopov műkorcsolya páros, csak még azt nem tudták eldönteni, hogy -tiszta őrület- melyikük neve szerepeljen elől, azaz ki legyen az új miniszterelnök, és ki “csak” a helyettes. Lásd még Orbán-Semjén!

Lefőtt a kávé

Jól jegyeztük meg ezt a napot, 2021 október 1-ét, mert alighanem ma főtt le az utolsó kávé az ellenzéknek, miközben Orbán Viktor kényelmesen hátradőlt és kér belőle egy jó erős presszót.

A rendszergazda most már csak azt  bánja, hogy reggel a rádiójában korán ígérte be a nyuggereknek azt a 80 ezres választási pénzt :

“kár volt, tiszta pénzkidobás, minek, elintézik ezek a kihívók magukat, nem kellünk mi ehhez!”

Az egyszerű választó meg csak csalódottan néz maga elé és a földhöz vágja kalapját dühében.

Kapcsolódó

Van mit megbeszélnünk a két előválasztási forduló között

előválasztás

átver

Pálmai Tamás

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

8 hozzászólás

  • 2021.10.01 - 19:41
    Közvetlen hivatkozás

    Sajnos már kibújt a magyar mentalitás. Végre lett volna összefogás arra hogy vége legyen az ország teljes lerablasanak és politikai lezullesztesenek már egymásnak esnek.

    Válasz
  • 2021.10.01 - 20:40
    Közvetlen hivatkozás

    Miért baj, hogy egyezkedik a politika? Nézzük inkább úgy, hogy a legjobbat akarják kihozni. Valóban kibújt a magyar mentalitás, egyből valami rosszat kell a másikról/másikban feltételezni.
    Nincs rögzítve sem a visszsalépés, sem az összefogás… Ha nem tetszik majd a szavazóknak, nem szavaznak!!! Itt többnyire felnőttebbek a választók, nem orbán csapat, tudnak dönteni!

    Válasz
    • 2021.10.01 - 23:58
      Közvetlen hivatkozás

      Ne egyezkedjen, ha nem ebben egyeztek meg elozoleg! Ha ok ketten “ott font” megegyeznek egymassal, akkor a nep, a valasztok megint hol maradnak? Vagy MZP is inzultacios leveleket fog kuldozgetni par milliardert, hogy ugy nezzen ki, MINTHA a nep is beleszolhatna barmibe is? Nem, az alaphelyzet adott: 3 bejutott jelolt, tessek UJRA a masodik forduloban is eljonni szavazni, MINDHARMOJUKRA!

      Válasz
    • 2021.10.02 - 11:55
      Közvetlen hivatkozás

      Óriási hiba amit most csinálnak. Az ellenzék nagyon színes, de mindenki érzi az összefogás szükségességét viszont egymás jelöltjére szavazni sok választónak keserű pirula amit csak a törékeny bizalommal leöblítve vesz be a gyomra. Ezt a törékeny bizalmat rombolja KG és MZP. Egy ilyen nagy koalícióban nyilván minden résztvevőnek meg van a helye és sokkal kisebb a miniszterelnök/nő szerepe mint egy Orbáni diktatúrában. Hiba már most az együttmüködés képtelenségét bizonyítani.

      Válasz
  • 2021.10.01 - 23:35
    Közvetlen hivatkozás

    Ha Karácsony lesz a befutó, majd ad Viktornak dupla végkielégítést, meg díszpolgári címet.
    Ha MZP, akkor ugyanezt Viktor Adja neki.
    Szép jövő!

    Válasz
  • 2021.10.02 - 06:54
    Közvetlen hivatkozás

    Könnyű leegyszerűsíteni a helyzetet egy nő ellen támad a két pasi – ra. De ez is csak taktika, manipuláció, mint az orbáni mindenki a hazánkat támadja szöveg. Nem erről van szó, és jó lenne, ha ezt mások is felfognák. Bármennyire is alkalmas Dobrev, bármennyire is le tudná győzni a páston Viktort, ha az merne kiállni ellene, túl nagy kolonc a rokonsága, biztosra veszem, hogy megmozgatná azokat a bizonytalanokat, akik nem szeretik a FIDESZt, de GYF-et sem, főleg a mostani Gy. ellenes cikkek, a Gy. film után. És nem rá szavaznának jövőre. A következő kormányba kell Dobrev, és miután rendbe teszik a választási rendszert, a következő választáson még jó esélye is lehet, de szentül hiszem, hogy jövőre vele nem győzhet az ellenzék. És a két férfi ezért akar összefogni, mert a szavazótáboruk együtt lenyomhatja Dobrevet, és bármelyikük lesz a jelölt, több esélye lesz a győzelemre. Egyébként sajnálom, hogy erre kényszerülnek, mert bár mindketten okosak, tehetségesek, jó vezetők, jó programokkal, Viktor könnyen lezongorázhatja őket.
    Jómagam DK szimpatizáns budapesti létemre MZP-re szavaztam, és amennyiben sikerülne megállapodnia Jakabbal és a Momentummal /esetleg a Kutyákkal és az Új Világgal is/ a támogatásáról, azt tartanám a legkorrektebbnek, ha nem lépne vissza, ha a fiúk hagynák, hogy valóban az nyerjen, akire a legtöbben szavaznak, és aki az utóbbi esetben valószínűleg nem Dobrev Klára lenne. De ha mégis… Nos, tudtommal megállapodtak, hogy mind beállnak a győztes mögé, szóval nem kell messzemenő következtetéseket levonni és az összefogás halálát jósolgatni a mostani marakodásokból. Ami pedig GYF-et illeti, milyen férj lenne, ha nem állna ki a feleségéért? És Czeglédy Csaba milyen barát, ha nem venné védelmébe azokat, akik még a tárgyalására is elmentek, és végig támogatták? Ezeknek a dolgoknak nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani.
    A visszalépések a 2. forduló előtt teljesen normális dolgok, nem kellene elítélni a jelölteket azért, hogy taktikáznak, ez a politika része, annak idején Orbán is lepaktált Torgyánnal, és miniszterelnök lett belőle.

    Válasz
  • Visszajelzés: Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter is odavágott a Karácsony-Márki-Zay duónak - Mit hoz a második forduló? - Városi Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.