Connect with us

Ez a nap

Trump kész felállni a tárgyalóasztaltól, de siker esetén meghívja az észak-koreai vezetőt Washingtonba

Megosztás

Kész akár felállni is a Szingapúrban tartandó jövő keddi csúcstalálkozón a tárgyalóasztaltól, de siker esetén meghívja Kim Dzsong Unt Washingtonba – hangoztatta Donald Trump amerikai elnök az Abe Sindzó japán kormányfővel a Fehér Házban tartott csütörtöki közös sajtókonferenciáján. 

Az elnök hangsúlyozta: a csúcstalálkozón aláírhatják a koreai háború lezárását jelentő békemegállapodást, de ez csak a kezdeti lépés. „Hosszú folyamat vár ránk” – fogalmazott.

Trump gyümölcsözőnek nevezte a japán kormányfővel folytatott megbeszéléseit, de – mint mondta – a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kérdések megvitatása mellett ezúttal Észak-Koreára és a várható csúcstalálkozóra koncentráltak. Dicsérte Kína és Dél-Korea szerepét a csúcstalálkozó létrejöttében, többször is név szerint kiemelve Hszi Csin-ping kínai elnök közreműködését.

Az amerikai elnök kitért arra az eddig ismeretlen tartalmú, az amerikai sajtóban rejtélyesnek minősített levélre is, amelyet Kim Dzsong Un küldött, és amelyet a múlt pénteken adott át a Fehér Házban Kim Jong Csol, az észak-koreai állampárt alelnöke. „Nagyon meleg hangvételű” és „nagyon kedves” levél – mondta, bár részleteket nem közölt.

Az elnök fontosnak tartotta többször is aláhúzni, hogy a szingapúri csúcstalálkozó csak az első lesz a sorban. „Ezt a problémát már régen meg kellett volna oldani” – fogalmazott, utalva a korábbi amerikai kormányzatok Észak-Koreával kapcsolatos politikájára. Reményét fejezte ki, hogy az amerikai – észak-koreai kapcsolatok a találkozó után normalizálhatók.

Újságírói kérdésre válaszolva Trump hangsúlyozta: „teljességgel készen áll” arra, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól.

A japán kormányfő az Észak-Korea által elrabolt japánokról akar tárgyalni

A japán kormányfő annak fontosságát emelte ki, hogy Tokiónak és Phenjannak közvetlen tárgyalásokat kell folytatnia az Észak-Korea által elrabolt japánok ügyében. Trump elnök „mélyen átérzi”, hogy szükség van a legalább egy tucat japán állampolgár hazahozatalára” – fogalmazott Abe, hozzátéve, hogy ebben számít az amerikai kormányzat segítségére.

Csütörtökön amerikai-japán külügyminiszteri tárgyalások is voltak, és ezt követően az amerikai Mike Pompeo sajtóértekezletet tartott. Ezen megerősítette, hogy Washington és Phenjan „nagyon komolyan” elkötelezett a csúcstalálkozó sikere mellett. Közölte: Kim Dzsong Un személyesen tudatta vele, hogy készen áll az atomfegyver-mentesítésre. Pompeo szerint Kim Dzsong Unnak „bátor lépéseket” kell tennie, az Egyesült Államok tetteket vár, „nem elégszik meg szavakkal”, s az egyetlen eredmény, amelyet az amerikai elnök elfogad, az a Koreai-félsziget teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítése. Hangsúlyozta egyúttal azt is, hogy amennyiben a diplomáciai erőfeszítések eredménytelenek lesznek, Washington szankciók kivetésével tovább növeli a gazdasági nyomást Észak-Koreára.

Az amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy a csúcstalálkozó után Pekingbe utazik.

Trump nem lesz ott végig a G7 csúcsértekezleten

Donald Trump amerikai elnök nem lesz ott végig a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) pénteken kezdődő csúcsértekezletén Kanadában – jelentette be csütörtök esete közleményben a Fehér Ház szóvivője.

Sarah Huckabee Sanders közölte: az elnök szombaton, helyi idő szerint kora délelőtt távozik a csúcsértekezletről, mert Szingapúrba indul a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartandó jövő heti csúcstalálkozóra.

A Fehér Ház közleménye előtt nem sokkal Donald Trump a Twitteren heves vitába keveredett Emmanuel Macron francia elnökkel és Justin Trudeau kanadai kormányfővel. Mindkét politikus ígéretet tett arra mikroblogján, hogy a csúcsértekezleten vitába száll Trumppal a szövetségeseire kivetett vámtarifák miatt.

Az amerikai elnök így válaszolt: „Kérem, mondják meg Trudeau miniszterelnöknek és Macron elnöknek, hogy ők azok, akik megrohamozzák az Egyesült Államokat hatalmas vámtarifákkal és teremtenek neki nem pénzügyi akadályokat.” Hozzátette: „Az EU-nak 151 milliárd dolláros kereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal szemben, és Kanada távol tartja (a piacaitól) a mi farmereinket és másokat is. Várom a holnapi találkozót”. Később, újabb bejegyzésben, a kanadai kormányfőről azt írta, hogy ebben az ügyben „nagyon méltatlan”.

Az Egyesült Államok és szövetségesei között az elmúlt napokban felerősödött a feszültség az amerikai kormány által az Európai Unióra, Kanadára és Mexikóra kivetett védővámok miatt. Washington az import acélárura 25 százalékos, az import alumínium-termékekre 10 százalékos védővámot vetett ki.

A francia államfő csütörtökön arra szólította fel a G7-es országcsoport vezetőit, hogy a kétnapos csúcsértekezleten szálljanak vitába Donald Trumppal, és a hagyománytól eltérően ne adjanak ki közös közleményt a találkozó végén.

„Talán az amerikai elnököt nem izgatja, hogy elszigetelődik, de minket sem zavar, ha esetleg csak hatan vagyunk” – idézte a Politico című lap Emmanuel Macront.

A kanadai kormányfő ismét „nevetségesnek” minősítette a védővámokat, és a kanadai Radio Canada International tudósítása szerint azt mondta: „Mindannyian tudjuk, hogy Trump elnök szeret kiszámíthatatlan lenni”.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Trump: megtartják a csúcstalálkozót Szingapúrban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük