Connect with us

Kerítésen túl

Trump kiadta az ukázt: létrehozzák az amerikai űrhadsereget

űrhadsereg
Megosztás

Az Egyesült Államok már rendelkezik egy potenciális űrhadsereg bizonyos feladatainak ellátására alkalmas egységekkel és képességekkel. A tényleges űrflotta létrehozásának ötlete sem új keletű. A Rumsfeld Bizottság 2001-ben már megállapította, hogy „hosszú távon Amerika biztonságát az űrben egy űrhaderő tudná szavatolni”.

Tavaly nyáron a Kongresszus tárgyalt már egy törvénytervezetről az űrhadsereg felállítására vonatkozóan. A NASA új igazgatója, Jim Bridenstine, akkor még képviselőként a Ház által elfogadott, de a védelmi költségvetésből végül kihagyott intézkedés egyik leglelkesebb támogatója volt. Ezt követően Donald Trump a múlt hónapban, a Nemzeti Űrtanács ülésén utasította a Pentagont a nemzeti és kereskedelmi érdekeket az űrben védelmező „hatodik haderőnem” kialakítására.

Trump döntésének hátteréhez az is hozzátartozik, hogy a katonai és politikai körökben az utóbbi időben egyre élénkebbé vált a vita arról, hogy hogyan lehetne felkészülni a fenyegetésre, amit a potenciális ellenfelek – elsősorban Oroszország és Kína – jelentenek az amerikai űreszközökre.

Miért olyan fontos egy űrhadsereg?

Jim Bridenstine szerint a világűr ugyanolyan nemzetközi kereskedelmi terület, mint az óceán, ezért az amerikai érdekeket itt is tudni kell megvédeni. Az, hogy milyen az életünk itt a Földön, nagyban függ mindattól, ami ott fönt zajlik – ha például a banki tranzakciókhoz szükséges GPS-jelek elvesznek, a pénzügyi forgalom megbénul.

Háború esetén az Egyesült Államok űrhaderejének elsődleges feladata lehet a világűrbe telepített saját eszközök védelme és az ellenfeleinek a támadása – állítják szakértők, például Mark R. Whittington, aki politikai tanulmányt is írt az űrkutatásról (Why Is It So Hard to Go Back to the Moon? – magyarul: Miért olyan nehéz visszamenni a Holdra?).

Különleges teherszállítók segítségével az űrhadsereg várhatóan képes lesz a jelenlegi szállítási idők töredéke alatt ellátmányt, járműveket, utánpótlást és személyzetet eljuttatni a földkörüli pályáról bármilyen földi műveleti helyszínre. Az ellenséget a földkörüli pályáról műholdakra és űrállomásokra telepített lézerágyúkkal lehetne támadni.

A Naprendszer égitestei évtizedek múlva stratégiai célpontokká válhatnak

Az űrhatalmaknak számító országok bázisokat hozhatnak létre aszteroidákon, holdakon, bolygókon, amelyek az üzemanyag-felvételt, a katonák és a polgári utasok szórakoztatását és tájékoztatását szolgálnák – a tulajdonosuknak jelentős hasznot termelve. A verseny ennél fogva a források megszerzésén túl (becslések szerint Kína és Japán 2025-től képes lehet fémeket, ásványi anyagokat, vizet és más anyagokat kinyerni a Holdon és aszteroidákon) a kereskedelmi útvonalak mentén lévő fontos csomópontokért is elindul majd.

(A Hetek cikke)

Kapcsolódó:

Putyin megfenyegette Washingtont?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük