Trump a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását fontolgatja Észak-Koreával 0 216

Trump - diplomáciai kapcsolatok

Az Axios amerikai hírportál értesülése szerint Donald Trump amerikai elnök a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását fontolgatja Észak-Koreával.


A portál a keddi szingapúri csúcstalálkozó előkészítésében résztvevő két, meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölte, hogy amennyiben Észak-Korea beleegyezik a teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítésbe, Donald Trump Phenjanban megnyitná az Egyesült Államok nagykövetségét is.

Ez lesz a csúcstalálkozó egyik témája

Az Axios forrásai hangsúlyozták: erről még nem született döntés, de a csúcstalálkozó egyik témája lesz. A korábban New Yorkban, az Észak- és Dél-Korea határán lévő demilitarizált övezetben és jelenleg Szingapúrban dolgozó amerikai és észak-koreai munkacsoportok szintén megvitatták a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok ügyét.

Az Axios információi szerint az amerikaiakkal együtt dolgozó észak-koreaiak a megbeszéléseken olyan ellentmondásosan nyilatkoztak, hogy nem lehetett leszűrni, a csúcstalálkozón mi várható az észak-koreai féltől.

A hírportál emlékeztetett rá: az 1880-as években az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatot létesített az akkori Koreai Császársággal, de az 1948 szeptemberében kikiáltott Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal soha nem volt diplomáciai viszonya.


(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Trump: megtartják a csúcstalálkozót Szingapúrban


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

fopolgarmester-jeloltek

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Látszik, hogy semmi gyakorlatunk sincs még az előválasztásban, sem nekünk, szavazóknak, sem a …

figyelem

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Rendkívüli javítási munkákat végeznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályáján, emiatt le …

trump

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn A “kerítésen belül” minden olyat ígérő Orbán Viktor, amire tuti harap a “mimagyar” …

kalman

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Kedd este óta tudjuk, hogy Kálmán Olga kedveli az 5-15-25 számokat, ám szerda …

Pin It on Pinterest