Kerítésen túl
Trump eltaposta a ‘Szabad Európát’
Eldőlt, hogy a Trump-adminisztráció leállítja a Szabad Európa Rádió (SZER) finanszírozását, ami gyakorlatilag a halálos ítélettel ér fel az 1949 óta működő amerikai csatorna számára – derül ki abból a hivatalos levélből, amelyet a VSquare újságírója, Panyi Szabolcs közölt a Facebook-oldalán szombat este.
Ennyi volt!
Ebben a hivatalos levélben a független amerikai kormányzati ügynökség, a United States Agency for Global Media (USAGM) tájékoztat arról, hogy azonnali, vagyis 2025. március 15-i hatállyal leállítja a (SZER) mindenfajta pénzügyi támogatását. Fellebbezni 30 napon belül lehet a döntés ellen, amely érinti a Voice of America rádiót is.
Magyarországon a SZER először 1950-től 1993. október 31-ig sugárzott, magyar nyelvű portálja 2020 őszén, vagyis az első Trump-adminisztráció hivatali ideje alatt indult el. Jelenleg 23 országban 27 nyelven ad műsort, jellemzően ott, ahol a sajtó- és a szólásszabadság veszélyben van.
2019 júniusában elsőként a Népszava írta meg, hogy a SZER magyar nyelvű online adását is újraindíthatják annak a 770,3 millió dolláros pályázati pénznek a Magyarországra eső részéből, amellyel az Egyesült Államok a kelet-európai és ázsiai demokráciák fejlesztésére szán. A SZER visszatérésének a lehetőségét korábban Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, későbbi miniszterelnök-jelölt pendítette meg, amikor 2019. május 13-án Orbán Viktorral párhuzamosan washingtoni látogatáson az amerikai külügyminisztériumban járt. A magyar miniszterelnököt akkor Donald Trump amerikai elnök látta vendégül a Fehér Házban, a The New York Times pedig akkor meg is jegyezte, hogy a meglehetősen szívélyes találkozó után az Orbán-kormány előtt sértő gesztusnak is tűnt a SZER magyar adásának az újraindulása.
Beavatkozási kísérlet a SZER-be
Névtelenséget kérő amerikai tisztségviselőkre hivatkozva írtunk arról is, hogy a Donald Trump barátjaként ismert akkori amerikai nagykövet, David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete puhatolózott is egy kicsit az USAGM-nál, biztosítékot kérve, hogy a SZER műsorai nem az Orbán-kormány számára kényelmetlen témákra fókuszálnak majd, csakhogy a tengerentúli országban törvény tiltja a hasonló beavatkozást a SZER működésébe.
A Szabad Európa Rádió pénzügyi támogatásának a megvonásáról a hivatalos levelet egyébként az a Kari Lake volt televíziós műsorvezető, megbízott USAGM-igazgató írta alá , akit Donald Trump feltétlen híveként ismernek. Ilyetén minőségében terjesztette már azt az álhírt is, hogy a republikánus Donald Trump valójában megnyerte a 2020-as elnökválasztást a demokrata Joe Bidennel szemben.
(VIA: Népszava)
Friss
- Április 26., szombat: nemzeti gyásznap – Tudja, hogy mit jelent ez az Ön számára?
- 1.000 négyzetméteren tombol a tűz Zalahaláp és Tapolca között
- Hadházy Ákos ‘sétál’ – Élőben az Erzsébet hídtól
- Április utolsó hetének időjárása méltó lesz a bolond névre
- Polt Péter szerint így áll az újdörögdi kézigránát-baleset vizsgálata
- ‘Együtt, némán, határozottan, mert néha a csend üvölt a leghangosabban!’ – Agrárminiszter-váró Bábolnán – Frissítve!
- Magyar Péter -ahogy Trump is- részt vesz Ferenc pápa temetésén, Orbán Viktor egyelőre egy kiscsikó születésének örvend
- ‘Eddig a gyerekeimet úgy-ahogy békén hagyták’ – eddig…. – fakadt ki Magyar Péter
- Tóth Gabi örömmel jelenti….
- Mennie kell Szalay-Bobrovniczky Kristófnak?