Connect with us

Koronavírus

Trump Európát kritizálta – a világ elsőszámú demagógjának járványügyi tézise

trump
Megosztás

Európát kritizálta a koronavírus-járvány feltartóztatása érdekében elrendelt újabb korlátozások miatt Donald Trump amerikai elnök az egyik kampányrendezvényén Michigan államban vasárnap.

Donald Demagógisztán ura

Az amerikai elnök drákóinak nevezte az egyes európai országokban foganatosított szigorú intézkedéseket.
„Európa drákói lezárásokat rendelt el, a fertőzések és a halálesetek számai ugyan emelkednek, de szerintem ez akkor is drákói szigor” – fogalmazott Trump a hívei előtt. Hozzátette: „most aztán majd újból mindent az elejéről kell kezdeniük. Mi az ördögöt csinálnak? Azon gondolkodom, hogy majd átmegyek és elmagyarázom nekik”.
Donald Trump azt hangoztatta, hogy ő éppen most vezényli le a visszatérést a normális hétköznapi élethez, s teszi ezt úgy, hogy az országot nem zárták le.

<<<<<<<<<<< A Városi Kurír legfrissebb hírei >>>>>>>>>>>>>>>

„Elmondhatom, hogy nálunk nincs lezárás” – mondta az egybegyűlteknek, akik ovációval fogadták szavait. Ígéretet tett arra is, hogy az Egyesült Államok egyes részeit soha többé nem zárják le.
Az Egyesült Államokban már több mint kilencmillió koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, a betegség szövődményeiben több mint 230 ezer ember halt meg.

Kapcsolódó cikkeinkből

Trump

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük