Connect with us

Koronavírus

Trump is maszkos ember lett —  így akar, ha nem is bankot, de szavazatokat rabolni

Megosztás

Jól emlékszünk, hogy még március végén is arról papolt az USA elnöke, hogy nincs is járvány, csak egy kis hiszti, amin ahogy akkor ígérte „húsvétra túl leszünk”. Ezt követte sok más bagatellizálási kísérlete is, közben a járvány egyre félelmetesebb méreteket öntött. Kedden végre Trump is megérkezett a valóságba.

Három hónap elzárkózás után, itt a kíméletlen valóság

A járványhelyzet szinte bizonyosan romlani fog, mielőtt megindulna a javulás – jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján kedden kora este.

A csaknem három hónapos szünet után először megszervezett tájékoztatóján Donald Trump nyugtalanítónak nevezte, hogy az elmúlt hetekben fellángolt a járvány, de hozzátette azt is, hogy a megfelelő gyógymódokkal és a vakcinával „gyorsan véget vetünk ennek”. Hangsúlyozta: a kormányzat célja „nem csupán az, hogy menedzselje a járványt, hanem hogy véget is vessen neki”.
„Semmi nem állíthatja meg a kormányt abban, hogy életeket mentsen” – fogalmazott, majd arról tájékoztatott, hogy a vírus elleni oltóanyagok „sokkal hamarabb készen lesznek, mint ahogyan erre számítottunk”. Közölte, hogy több laboratóriumban és gyógyszergyárban is folynak a vakcinakísérletek.
Kedden délelőtt a nagy gyógyszergyártók, köztük az AstraZeneca, a Pfizer, a Moderna és a Johnson & Johnson vezetői a kongresszusban tájékoztatták a törvényhozókat kutatásaikról és eddigi eredményeikről.

Trump most először kampányolt a maszkviselés mellett

Az elnök alig félórás sajtókonferencián arra kért mindenkit, hogy amennyiben nem tudja követni a társadalmi távolságtartásra vonatkozó ajánlásokat, akkor „legalább hordjon szájmaszkot”.
„Szeretjük-e vagy sem, de a szájmaszknak megvan a maga hatása” – fogalmazott. Majd kihúzott a zsebéből egy szájmaszkot, és leszögezte, hogy lassanként ő maga is hozzászokik a viseléséhez.
Elismerte, hogy jogosak voltak a vírustesztelés késedelmes megkezdése miatti kritikák, de hangsúlyozta, hogy a kormányzat erősen dolgozik a probléma megoldásán. Gyorsan eredményt mutató vírusteszteket ígért.
Véleménye szerint egyes államokban javulóban van a járványhelyzet, míg bizonyos déli államokban nem így van.
Az amerikai elnök ezúttal egyedül, a kormányzati járványügyi tanácsadói csoport tagjai nélkül tartott sajtókonferenciát.
Közben a kongresszusban Steve Mnuchin pénzügyminiszter és Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke Nancy Pelosi demokrata párti házelnökkel és Chuck Schumerrel, a demokraták szenátusi frakcióvezetőjével egyeztetett az újabb gazdaságélénkítő csomagról.
A demokrata párti törvényhozók azt akarják elérni, hogy a gazdaságélénkítő csomagtervben pénzt különítsenek el a választás biztonságos lebonyolítására. A republikánusok további jelentős összegeket szeretnének a vírustesztekre és a kontaktkutatásra, azaz annak felderítésére, hogy a megfertőződöttek kivel kerülhettek kapcsolatba a fertőzés diagnosztizálása előtt.

Trump hétfőn a Republikánus Párt kongresszusi vezetőit fogadta ugyanebben az ügyben a Fehér Házban.

Ismerve az elnök gondolkodásmódját, már-már beteges ragaszkodását a hatalomhoz, az is lehet, hogy a mostani pálfordulása nem más, mint egy újabb a szavazatszám maximalizálására tett kísérlet.

Trump

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük