Connect with us

Ez a nap

Trump-Kim csúcstalálkozó – Donald Trump: „jó érzéseim” vannak

Megosztás

Donald Trump amerikai elnök Szingapúrba érkezve kijelentette, hogy „nagyon jó érzései” vannak a Kim Dzsong Unnal tartandó csúcstalálkozójával kapcsolatban és a világ szerinte „izgalmas napnak” néz elébe.

Izgalmas nap

Még útban Szingapúr felé az elnöki gépen Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben leszögezte: „van esélyünk egy Észak-Korea és a világ számára igazán csodálatos eredményre. Egészen biztos, hogy izgalmas nap lesz, és tudom, hogy Kim Dzsong Un keményen fog dolgozni, hogy olyasvalamit tegyen, amit korábban nagyon ritkán tett”.

Trump optimista

Szingapúrba érkezve az amerikai elnök a Fox televízió riporterének kérdésére válaszolva hangsúlyozta: „jó érzései vannak” a történelmi csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Trump a hétvégén többször is optimizmusának adott hangot a Kim Dzsong Unnal várható találkozóját illetően. Még szombaton újságíróknak azt mondta „a szó legszorosabb értelmében ismeretlen a terület, de igazán bizakodó vagyok”. Hangsúlyozta, hogy meglátása szerint az észak-koreai vezető „valami nagyszerű dolgot akar tenni a népéért, és most itt van ez a lehetőség, de ez a lehetőség még egyszer nem lesz meg”.

Egyszeri alkalom

Az elnök egyértelművé tette, hogy nagy a tét, bár leszögezte azt is: „Észak-Korea fantasztikus hely lesz”, ha a vezetője helyes döntéseket hoz. „Egyszeri alkalom, és szerintem nagyon jól alakul majd minden” – idézte őt a Fox televízió.

Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője azt nyilatkozta újságíróknak: Kim Dzsong Un személyesen biztosította őt arról, hogy fel akarja számolni a Koreai-félszigeten lévő atomfegyvereket. A Fehér Ház egyébként ezt jelölte meg a csúcstalálkozó fő célkitűzéseként.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük