Connect with us

Ez a nap

Trump perel az orosz dosszié miatt

Trump amerikai elnök
Megosztás

Michael Cohen, az amerikai elnök ügyvédje rágalmazásért beperelte a Fusion GPS nevű céget, amely bizonyítatlan vádakat gyűjtetett Donald Trumpról, valamint a BuzzFeed nevű portált, amely közölte ezeket a vádakat. 

Perkeresetében az ügyvéd százmillió dolláros kártérítést kér a Fusion GPS-től, a BuzzFeednél érvényesítendő kártérítés összegét azonban nem határozta meg, ezt a bírósági tárgyaláson állapítják majd meg.

„Ami sok, az sok, elég volt a hamis orosz dossziéból” – írta Twitter-bejegyzésében az ügyvéd, miután kedden benyújtotta a keresetet egy szövetségi bíróságon.

A nyomozással, kutatással, stratégiai tanácsadással foglalkozó washingtoni Fusion GPS volt az a cég, amely a választási kampányban megbízta Christopher Steele volt brit hírszerzőt, hogy állítson össze egy dossziét Trump vélelmezett orosz kapcsolatairól.

A munkát a Trump elnökjelöltségét ellenező néhány republikánus adományozó kezdte finanszírozni, de aztán „átvette” a Demokrata Párt és Hillary Clinton kampánycsapata. A dossziéban megfogalmazott, de eddig nem bizonyított állítások azóta kongresszusi vizsgálatok kereszttüzébe kerültek. A vizsgálódások azt igyekszenek feltárni, hogy vajon Donald Trump választási kampányának munkatársai összejátszottak-e orosz tisztségviselőkkel, s vajon Oroszország beavatkozott-e a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba.

A Fusion GPS társalapítójának, Glenn Simpsonnak a szenátusban tavaly nyári meghallgatásán elhangzottak jegyzőkönyvét kedden hozta nyilvánosságra a szenátus igazságügyi bizottsága. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Simpson azt mondta a kongresszusi vezető politikusoknak, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hitelt érdemlőnek találta a dossziéban megfogalmazott állításokat, mert ugyan meg nem nevezett, de Trumphoz közel álló forrásoktól származtak.

A BuzzFeed 2017 januárjában publikálta a dosszié némely állítását, közölve egyúttal, hogy az állításokat nem ellenőrizték és tartalmazhatnak tévedéseket is.

Donald Trump Twitter-bejegyzésben sürgette a republikánusokat, hogy – mint fogalmazott – „végre vegyék már át az ellenőrzést” az Oroszország feltételezett szerepével kapcsolatos vizsgálatokban  A bejegyzésben az elnök ismét azt állította: „az amerikai történelem legnagyobb boszorkányüldözése folytatódik”. Majd hozzátette: „nem volt összejátszás, ezt mindenki tudja beleértve a demokratákat is, mégis minden folytatódik. Oroszország és a világ nevet a butaságon, amelynek tanúja”.

Chuck Grassley, a szenátus igazságügyi bizottságának republikánus elnöke a bejegyzésre így reagált: „nem tudom, mi jár az elnök fejében, jobb nem kommentálni, amíg meg nem vitatom magával az elnökkel”.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Trump: nem akarom kirúgni az orosz kapcsolatot vizsgáló ügyészt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük