Tarjányi Péter: egy ilyen Trump-támogató “sértés” simán helyrehozható egy vaskosabb katonai beszerzéssel

Sokan esnek abba a hibába, hogy úgy gondolkodnak a politikusokról, mint az egyszerű emberekről a mesékben és az életben egyaránt: ha megsértik egyiküket-másikukat, akkor “mérhetetlen haragra gerjednek” és addig nem nyugszanak, amíg meg nem torolják azt. Ha ellépünk a hazai kínálat önjelölt kiskirályaitól, a politikai életben ez nem így működik.

Ennek fényében a fideszes “megmondók” nem bátrak,

amikor kizárólag magyarul egy-egy alig nézett-hallgatott médiában véres szájjal támadják mondjuk Bident és éljenzik Trumpot, hanem csak hergelik vuduzottaikat, hogy nehogy Magyarországon is megtörténjen az a “csúfság”, ami Amerikában megesett, hogy (ott mindössze) egy ciklusnyi tévelygés után újra győzött a demokráciába vetett bizalom. Az ellenzék megmondói is hasonló céllal, csak ellenkező előjellel hivatkoznak a nagy vízen túli választás eredményére, ők az sulykolják, hogy lám, Amerika nálunk hamarabb ébredt, számunkra 2022-ben jön el az idő. A frankó azonban annyi, hogy ha változást akarunk, csak magunkra: Önre, Önre, meg Önre számíthatunk. Ezt nekünk együtt kell egyszer s mindenkorra elrendezni!

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő közösségi oldalán írt a témában:

“Olvasom,

hogy itthoni illetve külföldi politikai elemzők szerint “annál is rosszabbra számítsunk, mint amire számítunk” az új amerikai vezetés részéről a magyar kormány irányába…

Nos, ezt én nem így látom, sőt zavar, hogy ellenzéki politikusok közül sokan, egyfajta csodavárás mentén hiszik a Fidesz uralmát a Biden kormányzat fogja lebontani 2022-ben.

Többször mondtam már, hogy ez önbecsapás és a Közép-Európai helyzetünk túlértékelése

Ennek oka egyszerű. Sem gazdasági, sem katonapolitikai szempontból Magyarország nem olyan jelentős mint mondjuk Lengyelország, Románia vagy Ukrajna. Az USA-nak ezen országok számítanak, mi NEM!

Attól, hogy Orbán Viktor nyíltan Trump mellett kampányolt vagy Szijjártó Péter korrupcióval vádolta az új amerikai elnököt, NEM LETT CÉLPONT HAZÁNK!!!

Aki ilyet állít nincs tisztában az USA kormányzati politikájával,

amit mindig is a politikai, gazdasági vagy katonai “haszon” vezérelt…

Magyarán egy ilyen Trump támogató “sértés” simán helyrehozható egy vaskosabb katonai beszerzéssel /pl a Törökországnak szánt és Washington által közben leállított F-35-ös vadászgépek egy részének vagy más fejlett védelmi rendszer megvételével.

Gondoljunk bele, mennyi idő alatt rendeződött Németország és az USA viszonya mikor utóbbi lehallgatta a német kancellárt…

Értsük már meg, a nagyhatalmi politikában csak akkor van sértődés, ha ennek kézzelfogható HASZNA van, minden ezzel ellentétes állítás mese!…

Rossz hírem van:

a 2022-es ellenzéki győzelem mindennapi hiteles politikai munkával, profi kampánnyal és kiváló jelöltekkel érhető csak el…Ez ilyen egyszerű és egyben nehéz is…Fel van adva a lecke, mert csak magunkra számíthatunk…”

ruha

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük