Connect with us

Kultúra

Trump tiltólistán van Robert de Niro éttermeiben – így Magyarországon is

Trump tiltólistán van Robert de Niro éttermeiben - így Magyarországon is
Megosztás

Robert de Niro kiáll amellett, amiben hisz! Gondolt egyet és kitiltotta összes étterméből a nézetével ellentétes politikát folytató amerikai elnököt. Azért nem irigyeljük azt a kidobóembert, aki pont akkor van szolgálatban, amikor Trump szusit enne!

Az a bizonyos szint…

Az az igazi polgári engedetlenség, amit kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, producer és rendező egyetlen döntésével megvalósított. Annyira utálja azt, amit Trump regnálása alatt tesz Amerikával, hogy összes hotelében és éttermében a nemkívánatos látogatók listáján szerepel az elnök. Nagyon kell figyelnie, az amerikai elnöknek mert Budapesten például az Erzsébet téren hiába korog a gyomra, a Nobuba nem mehet be.

A Velvet szúrta ki a Huffingtonpost cikkét, amely leírja, Robert De Niro új hotelt nyitott a spanyolországi Marbellán. Eddig sem rejtette véka alá ellenvéleményét Trumpéval szemben, de úgy döntött, hogy semmilyen körülmények között nem akar összefutni vele. Ezt simán megteheti, ha nem engedi be oda, ahol ő a főnök.

Megpróbáltuk elérni Vajna Andrást, a magyar Nobu társtulaját, de eddig nem sikerült, ha eredménnyel járunk, frissítjük a cikket.

A Nobu a világ egyik legismertebb étteremlánca, 1994-ben alapította a japán mesterszakács, Nobuyuki Matsuhisa – ismertebb nevén Nobu – de az alapítók között ott van Robert de Niro is, valamint Meir Terper producer és Richie Notar befektető. Az 1994-es nyitány New Yorkban volt, ott nyílt meg az első éttermük, és hamarosan kiderült, hogy komoly sikerre számíthatnak, így azóta már 21 világvárosban nyitottak újabb és újabb éttermeket, például Londonban, Tokióban, Malibuban, Los Angelesben, Milánóban, Hong Kongban és Moszkvában is. A budapesti a 23. a sorban.

Vajna – Niro

A Nobu Budapesten az ötcsillagos Kempinski Hotel Corvinus épületében, a Bécsi utca felőli oldalon nyílt meg. A nyitáskor Marcus van der Wal, a szálloda igazgatója azt mondta: ez igazából nekik megtiszteltetés, hogy otthont adhatnek egy ilyen étteremláncnak. A magyarországi Nobu tulajdonosa, Andy Vajna az étterem megnyitásával új területre, a gasztronómia világába tett utazást.

“Régi tervem válik valóra azzal, hogy Budapesten nyitom meg Közép-Európa első Nobu éttermét, hiszen nagy rajongója vagyok Nobu Matsuhisa szakácsművészetének. Büszke vagyok rá, hogy a világ talán legkiválóbb és legnagyobb népszerűségnek örvendő japán éttermét hozhatom el Magyarországra”

– mondta.  7 éve, a megnyitón. (gasztrotv)

Steve Bannon: Orbán előbb volt Trump, mint Trump

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük