Connect with us

Kerítésen innen

Tudja, kit gyűlöljön? Ha nem, segít a jó öreg „fiatal és demokrata”, Kövér László

Juszt László: itt állok teljes bizonytalanságban. Kövér viceházmester hagyott így!
Megosztás

Kövér László házelnök egy szerdai Fidesz-fórumon arról beszélt, „erkölcsi értelemben semmi különbség nincs” a pedofília, és aközött, aki a homoszexuálisok házasodhassanak és gyereket fogadhassanak örökbe, és azt is mondta:

„Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.”

Lakner Zoltán politológus, aki 2014-ben vállalta a nyilvánosság előtt, hogy meleg, Facebook-posztban reagált:

„Szóval, van ez a rettenetes mondat, amit az Index tudósítása szerint Kövér László egy lakossági fórumon a liberalizmus terjedésével kapcsolatos aggodalomra adott válaszába fűzött bele: “Erkölcsi értelemben, semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között, aki ezt [a melegek/meleg párok jogát az örökbefogadáshoz] követeli. Mindkettő esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok (sic!) gyereket, de igényt tartok rá hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni.

” Meg ez a másik mondat ugyaninnen: “egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak”.

Ennek kapcsán rögzítsük, hogy aki szerint egy már megszületett gyereket – akit akármilyen okból a szülei nem nevelnek fel – egy bonyolult jogi procedúra során örökbe fogadni, családot teremteni számára, szeretettel körülvenni ugyanaz, mint szexuálisan bántalmazni, az az ember erkölcsi kérdésekben biztosan nem illetékes. Itt jegyzem meg, Kövér házelnök ezzel valamennyi, bármilyen nemű és orientációjú örökbefogadó szülőt brutálisan megsértett.

Ami az egyenrangúságot illeti, ugyanez a helyzet: aki a melegek, illetve bármiféle LMBTQ ember egyenrangú mivoltát firtatja, az a szüleik, a testvéreik, az őket elfogadó és szerető barátaik értékét is megkérdőjelezi.

Ehhez pedig akkor sincs joga senkinek, ha százezerszer mondja el, hogy kétharmad, sőt, mint ezen a fórumon, hogy nyolcvan százalék.

Amúgy ez, “a magát meghúzó (kussoló) meleg a jó meleg” motívum volt már, még Kövérnél is magasabb szinten hangzott el, és ha valaki nem értené, akkor tájékoztatom: ez sem csak a melegeknek szól, hanem mindenkinek. A hatalom birtokosai kijelölik a helyedet, s ha ezt elfogadod, ha nem ugrálsz, akkor esetleg nem ér sérelem.

A Kövér-féle mondatok világosan megjelölik a politikai támadás célpontját, hogy kiket kell gyűlölni. Maradt még szabad céltábla, ellenség mindig kell, hiszen nem elég a vágyott nyolcvan százalék sem. Ez a jelenkép a jövő ígérete. Azzal a kiegészítéssel, hogy az itt hatalmon lévők ehhez keresnek szövetségeseket más országokban. Ennek a fele sem tréfa, de a negyede sem.
Nagyon nem kellene így élni. Ez tényleg csak azoknak jó, akik szítják a gyűlöletet és uszítanak mások ellen. Követni és hagyni sem kellene ezt.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük