Sorting by

×

Tudja miniszterelnök úr! Ezt azért nem kellett volna!

Olvasom a Nemzeti Sport (és a Városi Kurír) hasábjain Orbán Viktor nem értékelő-értékelő szavait a magyar olimpiai csapat tokiói szerepléséről, s a fideszes publicisták (ellenzéket, EU-t, pápát) minősítő írásainak szókészlete jut az eszembe. De miután e kifejezések egyike sem fér bele az én magánhasználatú szókincsembe, csupán annyit írok: Miniszterelnök úr! Ezt azért nem kellett volna!

Minden magyar értékel

„A miniszterelnök ne értékeljen! – mondta Ön a Nemzeti Sportnak – Mert ez nem dolga, ez a sportági szakszövetségek és az olimpiai bizottság feladata. De a miniszterelnök is magyar ember, és minden magyar értékel. A taxisofőr, a fodrász, az atomtu-dós, a miniszterelnök is. Egy magyar ember sosem úszhatja meg, hogy véleménye legyen az olimpiai szereplésről. Nekem is van….“

No meg nekem is. Nagyszerű érzés magyar sportolókat látni a dobogón, meghallgatni a tiszteletükre eljátszott himnuszt! És szívből gratulálok minden érmesnek, helyezettnek sőt minden indulónak, aki már részvételével is személyes örömet szerzett nekem is, mindannyiunknak, bárha esetleg nem tervei szerint sikerült szerepelnie a küzdőtéren. Erről ennyit, mert ennyit ér az én értékelésem a magyar csapat tokiói szerepléséről. De nem így Orbán Viktoré.

Normálisnak tekinthető-e, hogy magyar nemzeti focibajnokság aranylábúinak többségét tejben-vajban fürösztik?

A miniszterelnöknek ugyanis – nézetem szerint – kötelessége értékelni nem csak az olimpiai résztvevők teljesítményét, hanem az egész magyar sportvilágot – annak fényében, hogy mennyi közpénzt költöttünk a sportra, és mi volt ezzel a célunk?! És egy ilyen, az olimpiához kötődő önvallomásban célszerű lenne tisztázni: találkozik-e a miniszterelnök úr közismert és (szerintem már kóros) sportmániája az adófizetők jóváhagyó támogatásával? Normálisnak tekinthető-e, hogy magyar nemzeti focibajnokság aranylábúinak többségét (kivált a felcsúti maradonákat) tejben-vajban fürösztik, de amint e páratlan, (jó részt importált) sportemberek (migránsok?) nemzetközi színtéren a piréz másodosztály csapataival kerülnek szembe, (az egyetlen Ferencvárost kivéve) totális csődöt mondanak.
Amúgy mellesleg hogy hány aranyat nyerünk, és kik nyerik, olimpia előtt tényleg szórakoztató, izgalmas jósolgatás, gyerekkoromban nagy kedvvel űztem magam is, és most is reméltem, hogy Hosszú Katinka is, Kozák Danuta is megfelel várakozásainknak, és a többiek is, mind, valamennyien. Nagyon szurkoltam nekik! Nos, „az egyiknek sikerült, a másiknak nem, a sors olykor nem tudja mit akar.“ (És korábbi teljesítménye okán ma én épp úgy kedvelem Hosszú Katinkát, amint kedveltem egy hónappal korábban, mert sokszor szerzett nekünk, nekem nagy örömet, és ezt nem szabad elfeledni!)

De az ég szerelmére!

Mi köze ennek az egésznek a férfias erényekhez? “… ha megnézi valaki a Tokióban aranyérmes magyar férfiakat, ők nemcsak, hogy bajnokok, hanem férfi idolok. Sportolók, akikre mutatva azt mondhatjuk az unokáinknak, hogy látod, így néz ki egy fér-fi. Így néz ki a fizikuma, ilyen a lelkiereje, így harcol, így szereti a családját, és így tesz fel az életéből, ha kell, tíz évet egy célra.“
Tiszta szerencse, hogy Orbán Viktor ezt magyar magánemberként mondta, mert magánemberként mindenki beszélhet ostobaságokat, annak általában nincsenek súlyos társadalmi következményei. Csakhogy adott esetben a miniszterelnök nem lehet magánember, mert a sport közügy és irdatlanul sok közpénzt költünk rá. És a sportoló hölgyekre (és most nem csak Kozák Danutára, hanem valamennyi arany-ezüst-bronzlányra és az összes pontszerző helyezett nőre érvényes:“… ha megnézi valaki a Tokióban aranyérmes magyar nőket, ők nemcsak, hogy bajnokok, hanem női idolok. Sportolók, akikre mutatva azt mondhatjuk az unokáinknak, hogy látod, így néz ki egy nő. Így néz ki a fizikuma, ilyen a lelkiereje, így harcol, így szereti a családját, és így tesz fel az életéből, ha kell, tíz évet egy célra.“

A miniszterelnök nyilván kedveli és tiszteli a nőket (is) a maga módján

De nyilatkozatában szembetűnő a rémes korlátoltság, hisz az ő gondolatvilágában a férfinép meg-előzi a nőket, eszébe sem jut, hogy a férfiak és a nők lehetnek egyenértékűek, sőt egyenrangúak. (Az LMBTQ betűszó és minden jelentése-tartalma pedig nem más, mint a jóisten érdemtelenekre kirótt büntetése.)
Hanem hát – tudjuk – a lichthófra nyílt a gyerekszobája, mellesleg pedig Magyarországon nincs egyedül ezzel a világszemlélettel, sok követője akad, és még az alaptörvénybe is beleírták, hogy az anya – nő, az apa – férfi. (Ámbár ez már nem az eredeti szerző, Szájer József leleménye.)
Nemi ügyekben tehát a miniszterelnök gondolkodása némileg korszerűtlennek tekint-hető, Európa nem is tolerálja az engedelmes magyar törvényhozás egynémely balgaságát, de van a miniszterelnök úr nyilatkozatában egyéb is, ami felkeltheti itthon is, a nagyvilágban is az elemzők érdeklődését.
„ Amikor nincs háború, a nemzetek akkor is össze akarják mérni tehetségüket, erejüket, ez a kísértés nem vész ki az emberiségből soha… Minden nemzetben létezik egy meggyőződés, hogy ő valami egyedülit képvisel, amit más senki, és ami a leglátványosabban a bajnokokban, a győztesekben testesül meg. Amitől valaki magyar, román, amerikai vagy éppen német. A nemzetek közötti békés versengésnek az olimpia kitüntetett terepe. Van olyan ország, amelyik ezt bevallja, van, amelyik kevésbé. Magyarország esetében az olimpia megkérdőjelezhetetlen tradíció. Hiszen mit tud hozzá-tenni egy tízmilliós ország az emberiséghez? A gazdaságban a lehetőségeink korlátozottak, tehetségben azonban a határ a csillagos ég, nem a számosság, hanem a minőség számít, meg a versenyképesség, az eltökéltség, a bátorság. A magyar a világ egyik legversenyképesebb nemzete. Ez így van a gazdaságban és a tudományban is, de leg-látványosabban a sportban mutatkozik meg, azon belül is leginkább az olimpián. A magyar versenyképesség meg az olimpia a magyar emberek fejében közel van egy-máshoz. Nem mondom, hogy tökéletesen pontos mérce, de az olimpiai szereplésünk valamit mindig elárul arról, hogy éppen milyen állapotban van a hazánk.“

No hát ez az!

Orbán Viktornak az olimpia és minden nagy sportverseny olyan, mint a csataménnek a harci riadó! Hadakozunk és győzünk, mert a mérkőzés addig tart, amíg nem győzünk! Azért ez borzasztó. Helsinkiben 1952-ben Magyarország 16 aranyérmet szerzett. Vajon az a páratlan siker akkor valóban képet adott az ország tényleges állapotáról? Egy frászt! Most csaknem pontosan ugyanabban a politikai-társadalmi-erkölcsi zsákutcában botorkálunk valami mély fideszes pöcegödör felé, és a nagyszerű olimpiai szereplés nem országunk állapotáról ad.képet, hanem azokról a kiváló sportemberekről, férfiakról és nőkről, edzőikről és (nem politikai megbízott) sportvezetőkről, akik a munkát elvégezték.
Finnország most mindössze két bronzérmet nyert, Paavo Nurmi csalódott lehet égi otthonában. De mégis a finn a legboldogabb nép a világon. Dánia 11 érmet, közte 3 aranyat nyert, Svác 13 éremmel (3 arannyal) büszkélkedhet, ami nagy öröm számukra, de nem szerepel mint boldogító tényező az ENSZ boldogság-statisztikájában, mégis a 2.-3 helyen állnak a listán. Magyarország mostanság a 43.
Azt mondja a miniszterelnök úr: „A magyar a világ egyik legversenyképesebb nemze-te.“ Lehetséges. De az már nem állítható, hogy a legsikeresebbek egyike is, elég csak végig böngészni a legutóbbi 10-12 év fejlődését, változásait bemutató nemzetközi sta-isztikákat, s legott kiderül, hogy nem sok okunk van önmagunk dicséretére, s a legkevesebb oka erre éppen Orbán Viktor miniszterelnöknek van, mert ami eredményt felmutathattunk, az jobbára éppen nem általa, hanem inkább ellenére született meg. Jövőre (talán) választás lesz. Ezt vessük mérlegre!

Kapcsolódó

miniszterelnök

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

  • 2021.08.15 - 16:01
    Közvetlen hivatkozás

    Lovász Péter-nek a szerzőnek, de mindenkinek aki hajlandó GONDOLKODNI.
    ” Dánia 11 érmet, közte 3 aranyat nyert, Svác 13 éremmel (3 arannyal) büszkélkedhet, ami nagy öröm számukra, de nem szerepel mint boldogító tényező az ENSZ boldogság-statisztikájában, mégis a 2.-3 helyen állnak a listán. Magyarország mostanság a 43.”
    IGEN.
    Csak hogy, a “Merjünk kicsik lenni” szlogen szerint élni az jobb volna, kedves Lovász Péter ?
    Nem az az első lépés, a boldogsághoz vezető úton, hogy lelket öntsünk az emberekbe ahogy Orbán teszi, “kedves” Lovász Péter ?

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.