A közbeszerzés kiírásakor pedig egyetlen plusz pontot sem (!!) adott azért, ha a pályázó cég gyorsabban vállalta volna a munkát.


Állt Ön már az M0-án a tavasz óta minden nap kialakuló gigadugókban?

Akár órahosszat is? Önnek is feltűnt, hogy 10-ből kilencszer EGYETLEN MUNKÁST SEM, vagy csak néhány lézengő embert LÁT a 10 km-es építkezésen? Azokat is csak nappal?
Szeretné tudni, hogy a kormány hogyan teszi lehetővé ezt a tetű lassú munkát? Hát úgy, hogy a közbeszerzést a fenti feltételekkel írja ki. Ha nem hiszi, nézze meg a mellékelt képen, vagy ezen a linken, a munkára 54 hónapot adott a nyertesnek.

fotó: H.Á. facebook

Ez azt jelenti, hogy a tetű lassú építkezéssel semmit nem kockáztat a cég,

nem kell félnie a kötbértől. Ha a kormány ugyanis szívén viselné polgárai érdekét, akkor siettetné a beruházást és ha határidőre nem készül el, súlyos kötbért verne a cég nyakába.
Azt is tudni kell, hogy amikor az állam valamit vesz, megteheti, hogy nem csak az ajánlott ár alapján dönt, hanem bizonyos feltételeket plusz pontokkal jutalmaz.

Megtehetné pl., hogy a vállalt befejezési határidőt pontozza. Itt azonban erről szó sincs!! Plusz pontokat arra ad, ha az ajánlatadó mérnökei magasabb a “szakmai tapasztalata”, ha hátrányos helyzetű embereket is alkalmaz (miért ne tenné) és ha alacsony a környezeti terhelés.. 100-ból 50 pontot lehet így nyerni, a maradék 50 az árat jelenti. A gyorsaságra 0 azaz 0 plusz pont jár

Szeretné tudni, hogy ki ezért a felelős?

Közvetlenül egy Nagy Róbert Attila nevű ember, aki az építkezést megrendelő állami NIF (Nemzethy Infrastruktúra Fejlesztő) Zrt igazgatója. Róbert Attila hivatalosan havi 3 millió forint + 200 ezer költségtérítést kap azért, hogy jó szerződéseket kössön az Önök érdekében. Róbert Attila viszont nem ezt teszi.

Az igazi felelős azonban a Róbert Attilát kinevező tolvaj kormány, aki megtehetné, hogy olyan feltételekkel bíz meg egy vállalatot az ország legforgalmasabb útjának felújításával, hogy azzal a legkevesebb kellemetlenséget okozza az állampolgárainak. Ehelyett azonban a kivitelező cégeknek kedveskedik, akik legtöbbször persze Orbán (névleg Mészáros) cégei.

Ezt az építkezést amúgy az osztrák STRABAG cég végzi,

akiről Ausztriában anno korábban bebizonyosodott, hogy a Fideszt, az SZDSZ-t és az MSZP-t is lefizette. 2010 előtt nagyobb részt az utóbbiakat, de a Fidesz is kapott tőlük támogatást és bár korábban hangosan ígérte, semmilyen elszámoltatást nem végzett az ügyben. Újabban pedig a NER nagyon-nagyon jóban lett velük.

Hadházy Ákos

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét