Connect with us

Kerítésen innen

Tudta, hogy a kórházi ágy is politizál? Inkább legyen fideszes, ha rozzant is, de nem kell az új, ha jobbikos!

Megosztás

Boldogabb vidéken politikával csak négyévente foglalkoznak az emberek, amikor megválasztják a következő kurzust. Magyarország – mint tudjuk – jobban teljesít, itt sikerült elérnie a regnálónak, hogy életünk minden zegét-zugát meghatározza, barátságok, családok, intézmények, egzisztenciák mennek tönkre miatta. Persze a mi hathatós közreműködésünkkel.

korhaz
Megosztás

Boldogabb vidéken politikával csak négyévente foglalkoznak az emberek, amikor megválasztják a következő kurzust. Magyarország – mint tudjuk – jobban teljesít, itt sikerült elérnie a regnálónak, hogy életünk minden zegét-zugát meghatározza, barátságok, családok, intézmények, egzisztenciák mennek tönkre miatta. Persze a mi hathatós közreműködésünkkel.

Őrület-stop!

Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő, akinek böcsületes szakmája a mentőzés volt, úgy döntött, hogy besegít, nem a kormánynak, hanem a betegek ellátásába és egy kiszemelt kórháznak betegágyakat, éjjeliszekrényeket, matracokat akart adni. Az esetről közösségi oldalán számolt be:

„Az egészségügyi és szociális intézményeknek mindennapos problémát jelent a szakember és eszközhiány. Az állandó forráshiány miatt alapvető berendezések beszerzése is gondot okoz. Ezúttal Mindszentkállára vittünk ágyakat, matracokat és éjjeli szekrényeket.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az ágyakat az egyik kórházba szántuk, ahol szintúgy nagy szükség lenne az ilyen jellegű segítségre, de mikor megtudta az igazgató, hogy a közbenjárásommal kerültek haza szállításra, inkább visszautasította az adományokat. 

Nem velem és nem is magukkal szúrtak ki, hanem a betegekkel és az ápolókkal.

Ugyanis a betegek kényelmét szolgálták volna, valamint az ápolóknak jelentettek volna könnyebbséget a jelenlegieknél sokkal modernebb és jobb állapotú, mechanikus ágyak.

Országimázs! „Batwoman” horrorfilmbe illőnek titulálta a magyar kórházban töltött idejét….

Míg a mindszentkállai intézményben csak a szerETET, a betegek kényelme és a dolgozók munkájának segítése számít, félretéve a saját nézeteket, érdekeket, addig az említett kórházban sajnos a gyűlÖLET, politikai érdekek ennél erősebbek.

Fizetett posztban hirdeti a fideszes, hogy játékokat vitt a kórházba karácsonykor

A magam részéről boldog vagyok, mert az adomány a lehető legjobb helyre érkezett! Köszönet a tapolcai önkormányzatnak, Sándor Lászlónak és a barátaimnak az önzetlen segítségért!”

Szükség törvényt bont, szegény kórház azzal főz, amije van – igaz történet, ami Önnel is megeshet!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük