Connect with us

Kerítésen innen

Tudta, hogy megitta a pertut az új kormány-szóvivővel?

alexandra
Megosztás

Ha másként nem, hát legalább stílusában próbál fiatalosnak látszani a nagyobbik kormánypárt, amikor azt találták ki, hogy „arcuk” vegye tegezősre a figurát.

Új év, új kormányszóvivő!

Szentkirályi Alexandra a kormány Facebook-oldalán megjelent videóban köszöntötte az embereket, amelyben kifejtette, az elmúlt öt évben főpolgármester-helyettesként sok más mellett városmarketinggel, kultúrával, sporttal, turizmussal, azaz a közigazgatás emberi oldalával foglalkozott. A váltás miatt neki is kellett állás, hiszen nem maradhatott az árokparton!

És lőn!

Ha nem tudta volna beazonosítani az említett hölgyet, eddig Szentkirályi (Szalay-Bobrovniczky) Alexandra néven futott. Most az embereket tegezve megszólító videóban hangsúlyozta, célja, hogy

mindenki tudja, mire számíthatnak egy-egy kormányzati döntés nyomán.

Mint mondta, mindenki véleményét szeretne kikérni és közvetíteni a kormány felé.

A 32 éves, jogász végzettségű politikus a Fidelitasban kezdett politizálni,

  • 2007-2010 között a szervezet budavári csoportelnöke,
  • 2010-2014 között képviselő volt a Fővárosi Önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójában.
  • 2014-ben részt vett Tarlós István főpolgármester-jelölti kampányában, majd a választási győzelem után idén október 13-ig

Budapest humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettese volt,

a főváros kultúrával, oktatással, szociálpolitikával, ifjúságpolitikával, sporttal, környezetvédelemmel, turisztikával és városarculattal kapcsolatos feladatait látta el.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. parepcsi

    2019.12.20 18:54 at 18:54

    Ez a szóvivőség nem egy nyugdíjas állás. Inkább dobbantó azoknak, akik elég hosszú ideig képesek hazudozni, anélkül, hogy végzetesen belerokkannának. És nem akarom megnézni.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük