Connect with us

Kerítésen innen

Tudta, hogy Ön egy bolha a cirkuszban? – Rogán előmerészkedett….

Tudta, hogy Ön egy bolha a cirkuszban? - Rogán előmerészkedett....
Megosztás

A szombati tüntetés nem magánkezdeményezésből, hanem a Soros-hálózat szervezésében és Soros György pénzéből jött létre, mert valójában ő az, aki nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét – mondta Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Semmi nem változott, Soros a „főgonosz”

Rogán Antal kényszerpihenője az újabb korlátlan fideszes felhatalmazás elnyerésével véget ért. Újult erővel osztja az észt, mármint azt, ami neki van.

Kijelentette, hogy az események mögött igazából nem is az ellenzék pártjai állnak, hiszen őket is kívülről mozgatják és a véleménynyilvánítás és az egyet nem értés jogába belefér, ha valaki nem tudja elfogadni a választás végeredményét.

„Politikai bolhacirkusz

Így nevezte a tiltakozásokat, vagyis a résztvevők, akiknek ő csak a közszolgája bolhák, akik ugrálhatnak ugyan – lévén demokrácia –  de

a kormány erős felhatalmazást kapott az EU, az ENSZ vagy épp Soros György törekvéseivel szemben. A magyar emberek egyértelműen azt szeretnék, ha Magyarország megmaradna magyarnak, Soros György meg eközben ellenzéki pártok és „önmagukat civilnek nevező szervezetek” támogatásával akarta manipulálni a választást.

Megjegyezte, hogy Soros György szervezetinek „irgalmatlanul sok pénz”, világszerte csaknem 16 milliárd dollár áll rendelkezésükre.

Nem folytatják az elmúlt négy évet, hanem új  kormányt, új folyamatokat indítanak

Az új kihívásoknak megfelelő új szerkezet kell

A következő kabinet legkésőbb május végén elkezdheti a munkáját. Az új kormány várható intézkedései közül kiemelte a családtámogatások bővítését és hozzátette, hogy határozott fellépésre lehet szükség a közösségi oldalak felhasználóinak védelmében is.

Azt csinál, amit akar…

Azzal összefüggésben, hogy több ellenzéki képviselő nem veszi át mandátumát, megjegyezte, hogy az új Országgyűlés akkor is megalakul, ha már többen lemondtak azok közül, akik múlt héten még a választás esélyesének nevezték magukat.

Megvan az új időpont – a kormányellenes tüntetés folytatódik!

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük