Connect with us

Kultúra

Túlélték a Matyi-csapásokat – Elégedett könyvesek, remek családi nap

L. Ritók Nóra
Megosztás
Egy évvel azután, hogy Matyi Dezső Alexandra-birodalomtól rettenetes csapást szenvedtek el a hazai könyvpiac kisebb, független szereplői, Angyalföldön egy családi nappal demonstrálták, hogy élnek és élni akarnak!

Radikális megoldási kísérletek után egy békés családi nap

Az elmúlt évben a magyar könyvkereskedelem egyik legnagyobb cége, Matyi Dezső birodalma fizetésképtelenséget jelentett, és maga alá temette a kis könyvkiadókat, amelyek számára végzetes volt sok százezer vagy akár több millió forintos kintlevőségeik elvesztése.

A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége a tüntetések és a jogi harc folytatása mellett március 10-én új terepre lépett: most közvetlenül a könyvszerető, könyvvásárló közvéleményt szólították meg.

Az első igazán tavaszi hétvégén az angyalföldi József Attila Művelődési Központban rendezett MKÉSZ Családi Nap és Könyvvásár sikeres és hangulatos volt. Több tucat könyvkiadó hozta el friss és korábban kiadott könyveit, és jelentős árengedménnyel kínálták a folyamatosan érkező vásárlóknak.

A gyerekeknek külön sarkot nyitottak, ahol mesemondók, játékmesterek várták a mesekiadók színes kötettei között a kicsiket.

A nap legsikeresebb rendezvény Illés György irodalmár, publicistának, az ifjúsági irodalom szakértőjének pódiumbeszélgetése volt Dombóvári Gáborral. Nagy tömeg töltötte meg a széksorokat, és a dedikáláson sorok kígyóztak a szerző frissen megjelent kötetével („Holdkóros a fejemben – Abszurd és groteszk történetek” ), hogy szót válthassanak Illés Györggyel.

Hasonlóan sikeres volt L. Ritók Nóra, a hírneves Igazgyöngy Alapítvány vezetője beszélgetése Balla Judit könyvkiadó-vezetővel, majd ezután a szerző „Láthatatlan Magyarország” című kötetének dedikálása.

Számos más rendezvény színesítette a napot, a zárás perceiben a könyvesek lelkesen fogalmazták fisis értékelőikben:  „Nagyon jó nap volt! Nem feltétlenül az üzleti siker számít, bár szerencsére jöttek vásárlók bőven, de ennél is fontosabb, hogy a csapások ellenére együtt maradtunk és megmutathattuk magunkat!…”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük