10 évvel ezelőtt ilyenkor, épp az Ámosz Ozzal készült filmemen dolgoztam, és eszembe sem jutott, hogy nem sokkal később, a politika áldozatává válok. Pedig sosem pártpolitizáltam.

Túléltem, mert az ember igyekszik mindent túlélni,

és mert makacsul és rendíthetelenül hittem és hiszek abban, hogy bűn büntetlenül nem maradhat.
Sokszor kérdezték, miből fakad az én reményem, honnan merítem az emberekbe való hitem, miért hiszek a változásban, miközben a legkeményebb helyzetekkel gyakran nézek magam is szembe.
Egyszerűen nincs rá más válaszom, csak az – amit oly sokszor megírtam -, hogy sosem becsültem le a népet. Sosem birkáztam, sosem gyűlölködtem, mert bíztam abban, hogy az emberek nem kiskorúsíthatók a végtelenségig. Van egy pont, amikor elegük lesz abból, hogy hülyének nézzék őket, hogy a hátukon felkapaszkodva kiskirálykodjanak mások.
2019. október 13. az a nap volt, amikor nagyon sokan mutatták meg, hogy eljött az a pont, amikor nem tűrnek tovább.Tüntik helyett keményen behúzták a x-et, egy élhetőbb ország esélyére.

Budapest és számos megyeszékhely, valamint kisebb és nagyobb települések lakói a radikális változást választották.

Legyűrték a megfélemlítést, nem adták el magukat koncért, kukacos krumpliért, átláttak a hatalom lakájsajtójának hazugságain.
De azt sem felejthetjük el, hogy a Fidesz pajzsán a rést a Borkai-ügy tágította nagyra. Világosan megmutatta, milyen is a NER igazi arca, hogy a sokat szajkózott kereszténység számukra nem más, mint egy könnyen cserélhető köpönyeg, ami mögé el lehet rejteni a leggyalázatosabb tetteket.

Borkai ugyan a helyén maradt, de megbuktatott párttársai nem fogják imába foglalni a nevét.

A Fidesz elindult a lejtőn. Igen, még övék a kormány, övék a sajtó, a kétes vagyon, és a hatalom majd minden eszköze, ám az önkormányzati választás bebizonyította, hogy emberek millióit nem tudták megfosztani a lelkiismeretüktől, a méltóságuktól, a szabad akaratuktól és a valódi hazaszeretettől.
Rég láttam olyan sok őszintén mosolygó embert, mint október 13 -án este. Kicsit el is pityeredtem örömömben, aztán meg azért, mert tudom, a neheze még csak most következik.
Emlékszem még a Fidesz 2002-es bukására. Emlékszem még a feneketlen gyűlölet kezdetére.
Emlékszem az azóta eltelt hosszú évekre, amikor barátok, családtagok fordultak egymás ellen a politika miatt. S megéltem már ezerszer, hogy milyen érzés az, hogy nem tudom, ki a barát, ki az ellenség, mert csak az egyéni érdek számít a politikusi máz alatt.
Gratulálok a győzteseknek!
Kezdődjön egy új világ, ahol nem behódolni kell, hanem a tisztességes munkának van becsülete.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét