Connect with us

Kerítésen túl

Tüntettek a palesztinok Trump döntése miatt

Tüntettek a palesztinok Trump döntése miatt
Megosztás

A világpolitikában Jeruzsálem státusza eddig, már csak az ENSZ-határozat alapján is, tabunak számított. Szerda este, ahogy arról a Városi Kurír elsők között adott hírt, ezt az egységes kiállást törte szét Donald Trump azzal, hogy hivatalosan is elismerte az ősi várost Izrael fővárosának.

Az amerikai elnök azt mondta, hogy szerinte Jeruzsálem elismerése segíti a békefolyamatot – de a palesztinok nem értenek egyet.

Az utcára vonultak a palesztinok Ramallahban, Ciszjordániában arra a hírre, hogy Donald Trump amerikai elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Jeruzsálem egy részére a palesztinok is igényt tartanak, a Palesztin Hatóság vezetője szerint a döntés a szélsőségesek malmára hajtja a vizet.

– Azt kérjük a Palesztin Hatóságtól, hogy hagyjon fel a béketárgyalásokkal – mondta egy ramallahi a tüntető.

A palesztinok lakta gázai övezetben elszórtan voltak kisebb, nem tervezett demonstrációk, dühös fiatalok autógumikat égettek.

Jeruzsálem izraeliek lakta részében ünnepeltek. A város úgyfejezte ki köszönetét Donald Trumpnak, hogy az óváros falaira az amerikai zászló színeit vetítették ki.

Jeruzsálem mindig is Izrael fővárosa volt – mondta egy izraeli férfi. – Ehhez nem volt szükség semmilyen formális elismerésre. Ugyanakkor szerintem nagyszerű, hogy egy olyan erős ország, mint az Egyesült Államok, amely olyan közel áll Izraelhez, megtette ezt a lépést.

Heves reakciókat váltott ki Trump beszéde Libanon legnagyobb menekülttáborában is. Több százan mentek az utcára, Amerika-ellenes jelszavakat skandáltak, sokan fegyveres felkelést sürgettek.

Törökországban az ankarai amerikai nagykövetség és az isztambuli konzulátus előtt is voltak demonstrációk. Isztambulban a tüntetők elégették az izraeli zászlót.

A Hamász intifádát hirdetett

Iszmáil Haníje, a radikális iszlamista Hamász szervezet Gázában élő politikai vezetője csütörtökön hadüzenetnek nevezte, és péntektől újabb intifádát, palesztin felkelést hirdetett Donald Trump amerikai elnök döntése miatt.

„December nyolcadikától, péntektől egy új intifáda indítására szólítom fel a palesztin népet a megszállással szemben, hogy kifejezze haragját a jeruzsálemi döntés miatt” – mondta Haníje.

„Csakis úgy lehet megbirkózni az Egyesült Államok támogatását élevező cionista politikával, ha új intifáda indul a megszállás ellen, és dicséretes ellenállás kezdődik vele szemben” – tette hozzá.

Az izraeli hadsereg megerősítette ciszjordániai egységeit

Az izraeli hadsereg szóvivője közben bejelentette, hogy Ciszjordániába vezényelnek több további zászlóaljat, más egységeket pedig készenlétbe helyez. Az intézkedések azt szolgálják, hogy az izraeli haderő „készen álljon minden eshetőségre”.

Csütörtökön összecsapások törtek ki az izraeli hadsereg egyes egységei és palesztin tiltakozók között a Gázai övezetben Hán-Júnisztól keletre, Ciszjordániában Hebronnál és Túl-Karmnál, valamint Jeruzsálem óvárosában a Damaszkuszi kapunál a Háárec című újság honlapja szerint.

A palesztin vezetők tiltakoznak a döntés ellen

A palesztin vezetők elítélték Donald Trump amerikai elnök döntését, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, és azt tervezi, hogy oda költözteti nagykövetségét Tel-Avivból.

Mahmúd Abbász palesztin elnök televíziós beszédében szerda este azt mondta, hogy Washington szembemegy a nemzetközi joggal, bátorítja a megszállást, az izraeli telepesépítkezéseket, és ezzel tovább távolodott a béketárgyalások közvetítői szerepétől, aláásva a kétállami megoldást.

„Ezek az elutasított és elfogadhatatlan intézkedések szándékosan aláássák a megbékélés érdekében tett erőfeszítéseket, és arról szólnak, hogy az Egyesült Államok feladja az elmúlt évtizedekben a békefolyamat támogatásában betöltött szerepét” – hangoztatta a palesztinok elnök. „Ez egy történelmi pillanat, és lépnünk kell. Az Egyesült Államok nem lehet ezentúl diplomáciai támogató és a békefolyamat közvetítője” – vélekedett Mahmúd Abbász.

„Trump döntése nem fogja megváltoztatni Jeruzsálem városában a valóságot: ez egy palesztin, arab, iszlám város, arab Palesztina fővárosa” – folytatta a palesztin elnök. „A lépés a szélsőséges csoportokat szolgálja, amelyek régiónk konfliktusait megpróbálják vallási háborúvá alakítani, a térséget nemzetközi viszályba és véget nem érő háborúba rántva” – tette hozzá.

Száeb Erekát, aki a palesztinok főtárgyalója volt a békefolyamat korábbi megbeszélésein, a Háárec című izraeli újságnak nyilatkozva kijelentette, hogy Trump bejelentése ellehetetleníti a kétállami megoldást. Szerinte az amerikai elnök döntése arra kényszeríti a palesztinokat, hogy a Jordán folyótól a Földközi-tengerig terjedő történelmi Palesztinát követeljenek maguknak. „Most itt az ideje, hogy átalakítsuk harcunkat egy olyan küzdelemmé, amely a folyótól a tengerig tartó, mindenkinek egyenlő jogokat garantáló palesztin állam felé vezet” – mondta Erekát.

A gázai övezetet irányító iszlamista Hamász szóvivője azt mondta, hogy Trump „megnyitotta a pokol kapuit”. A mozgalom péntekre meghirdette a „harag napját”, a szélsőséges iszlamista Iszlám Dzsihád nevű szervezet pedig hadüzenetnek nevezte Donald Trump döntését.

A Palesztin Hatóság csütörtöktől háromnapos „harag napjait” hirdetett, és általános sztrájkot kezdeményezett az oktatási intézményekben, felszólítva a tanárokat és a diákokat, hogy vegyenek részt a tervezett tüntetéseken, tiltakozó akciókban.

A palesztinok azt tervezik, a következő napokban összehívják politikai szervezeteiket, köztük a Palesztin Nemzeti Tanácsot, és felszólítják a palesztin frakciókat, hogy döntsenek a további lépésekről.

Összehívták az ENSZ BT-t Trump miatt

Magyar idő szerint pénteken délután háromkor kezdődik a tanács ülése.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kérte nyolc ország Jeruzsálem kérdésében. Mind a nyolc ellenzi, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Svédország, Egyiptom, Szenegál, Bolívia és Uruguay fordult a decemberben elnöklő Japánhoz a kéréssel, hogy az ENSZ főtitkára, António Guterres még erre a hétre hívja egybe a 15 tagállam képviselőit.

Japán ENSZ-nagykövete ennek eleget tett, és pár óra elteltével közölte, hogy pénteken, helyi idő szerint reggel kilenc órakor, magyar idő szerint délután háromkor kezdődik a tanács ülése.

Guterres egyébként Trump bejelentése után azt mondta, hogy Jeruzsálem státuszának problémáját közvetlen izraeli-palesztin tárgyalásokon kell megoldani.

Tüntettek a palesztinok Trump döntése miattMoszkva: Trump a tűzzel játszik

Donald Trump amerikai elnök a tűzzel játszik azzal, hogy hivatalosan Izrael fővárosának ismerte el Jeruzsálemet  – jelentette ki szerdán Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke.

Hangsúlyozta, hogy a lépés ellentétes a közel-keleti rendezés amúgy is törékeny koncepciójával és ismét robbanáshoz vezethet a palesztin-izraeli konfliktusban.

„Ez a tűzzel való valós játék, a szó szoros értelmében” – fogalmazott Szluckij újságíróknak nyilatkozva.

Rámutatott, hogy Jeruzsálem státusza még az 1967-es hatnapos háború, a város keleti részének Izrael általi elfoglalása óta az egyik legvitatottabb kérdés, és hogy az „egyesítést” az ENSZ sem ismerte el. Emlékeztetett rá, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosává nyilvánítását korábban három amerikai elnök is elhalasztotta.

„Ha az Egyesült Államok Jeruzsálembe teszi át a nagykövetségét, akkor Washington gyakorlatilag semmibe veszi a palesztinok és a nemzetközi közösség véleményét, beleértve a saját szövetségeseiét” – mondta Leonyid Szluckij.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes még Trump bejelentését megelőzően figyelmeztetett a nap folyamán, hogy Jeruzsálem izraeli fővárosként való elismerése nem segíti elő a palesztin-izraeli konfliktus rendezését.

Berel Lazar, Oroszország főrabbija ezzel szemben úgy vélekedett, hogy Jeruzsálem Izrael történelmi fővárosa, ezért ez a státusz hivatalos megerősítése nem vezet majd konfliktusokhoz a régióban, hacsak azokat nem szándékosan keltik. Emlékeztetett rá, hogy nemrégiben az orosz külügyminisztérium is olyan nyilatkozatot tett közzé, amelyben Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosának ismerte el.

Theresa May: London nem ért egyet az amerikai döntéssel

Theresa May brit miniszterelnök közlése szerint London nem ért egyet Donald Trump amerikai elnöknek azzal a döntésével, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és áthelyezi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe a város végső státuszáról szóló megállapodás előtt.

Theresa May a Downing Street által szerda este közzétett állásfoglalásában leszögezte: London véleménye szerint a döntés nem használ a térségbeli békekilátásoknak. A brit miniszterelnök hangsúlyozta: kormánya nem tervezi Nagy-Britannia izraeli nagykövetségének áthelyezést Tel-Avivból.

„Régóta vallott álláspontunk Jeruzsálem státuszával kapcsolatban egyértelmű: e státuszt az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalásos megállapodással kell rendezni, és Jeruzsálemnek végső soron az izraeli és a palesztin állam közös fővárosává kell válnia” – áll Theresa May szerda esti nyilatkozatában.

A brit miniszterelnök hozzátette: Nagy-Britannia az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival összhangban Kelet-Jeruzsálemet a megszállt palesztin területek részének tekinti.

London osztja Donald Trump azon kívánságát, hogy legyen vége az izraeli-palesztin konfliktusnak, és üdvözli, hogy az amerikai elnök elkötelezte magát a tárgyalásos úton elérendő kétállami megoldás mellett. A brit kormány ugyanakkor arra biztatja az Egyesült Államokat, hogy „ezek után” álljon elő részletes javaslatokkal az izraeli-palesztin rendezésre – fogalmaz szerdai nyilatkozatában Theresa May.

Hozzátette: a siker legjobb esélyét az kínálja, ha a békefolyamat erőszakcselekményektől mentesen zajlik, ezért London együttműködésre szólítja fel az összes érintettet a nyugalom megőrzése érdekében.

Amnesty International: Trump döntése felelőtlen és provokatív

Az Amnesty International szerda este Londonban közzétett elítélő nyilatkozata szerint Donald Trump kormányának „felelőtlen és provokatív döntése” tovább rontja a palesztin nép emberi jogi helyzetét, és valószínűsíthetően felszítja az indulatokat az egész térségben.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint az amerikai elnök ismét megmutatta, hogy „milyen kirívó módon nem érdekli” a nemzetközi jog érvényesülése.

A nemzetközi konszenzus az – és ebbe beletartoznak a Biztonsági tanács határozatai is -, hogy Izrael törvénysértő módon annektálta Kelet-Jeruzsálemet. A szerdán bejelentett döntéssel az Egyesült Államok megsérti azon saját nemzetközi jogi kötelezettségeit is, amelyek tiltják törvénysértő helyzetek elismerését vagy elősegítését, és előírják a Genfi Konvenciók tiszteletben tartását – áll az Amnesty International szerda esti londoni közleményében.

A szervezet hangsúlyozza, hogy a világ egyetlen országa sem ismeri el Kelet-Jeruzsálem izraeli annektálását. Washington döntése nemcsak a nemzetközi jog érvényesülését gyengíti, de azt is mutatja, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a palesztinok által az izraeli annexiós politika révén elszenvedett tömeges emberi jogsértéseket – áll az Amnesty International állásfoglalásában.

Merkel: Németország nem támogatja Donald Trump döntését

Nem támogatja a német kormány Donald Trump amerikai elnök azon döntését, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként – tudatta szóvivője útján Angela Merkel német kancellár.

Steffen Seibert a kancellárt idézve a Twitteren azt írta, hogy a német szövetségi kormány nem támogatja Donald Trump álláspontját, „mert Jeruzsálem státuszát egy kétállami megoldás keretében kell rendezni”.

Jeruzsálem státusza az izraeliek és palesztinok közötti konfliktus egyik fő kérdése. A mindenkori német kormány következetesen a konfliktus kétállami megoldását szorgalmazza, azt az álláspontot képviseli, hogy az izraeli és a palesztin népnek egyaránt van joga a békéhez és a biztonsághoz, és ezt a két nép közti konfliktus rendezésének lehetséges módozatai közül csak azzal lehet garantálni, ha Izrael mellett egy önálló palesztin államot is létrehoznak.

Mogherini: az EU aggódik az amerikai elnök döntése miatt

Az Európai Unió komolyan aggódik az Egyesült Államok elnökének Jeruzsálem státusáról szóló bejelentése és annak várható, a  békére vonatkozó következményei miatt – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Mogherini hangsúlyozta, Jeruzsálem státuszát tárgyalásos úton kell rendezni, teljesítve az érintettek várakozásait. Az Európai Unió és tagállamainak álláspontja nem változik, továbbra is tiszteletben tartják a nemzetközi megállapodásokat, beleértve a diplomáciai képviseleteik  elhelyezkedését is.

Az Európai Unió elkötelezett a kétállami megoldáson alapuló békés rendezés mellett, mert ez az egyetlen lehetőség, amely szavatolja a békét és a biztonságot mind a palesztinok, mind az izraeliek számára – húzta alá Mogherini.

Török külügyminiszter: Ankara elítéli Trump bejelentését

Törökország aggodalommal fogadja és elítéli Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentését, amely értelmében az Egyesült Államok Izrael fővárosának Jeruzsálemet ismeri el és tel-avivi nagykövetségét is oda költözteti át – írta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Twitteren.

Cavusoglu bejegyzésében Trump lépését felelőtlennek minősítette. Egyúttal hangsúlyozta: „a döntés a nemzetközi jog és a vonatkozó ENSZ-határozatok nyílt megsértése”.

A török külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy – „miként arra korábban több ENSZ-határozat rámutatott” – a palesztinok ügyének megoldása csak egy olyan független és szuverén palesztin állam kialakítása révén lehetséges, amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem. A tárca nyomatékosította: elfogadhatatlan, hogy az Amerikai Egyesült Államok, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, figyelmen kívül hagyja ezt. Hozzátették: „a palesztinok függetlenné válása történelmi, lelkiismereti és emberi kötelezettség”. „A szerdai döntés a béke alapja teljes elpusztításának kockázatát hordozza magában” – fogalmazott a közlemény.

A török külügyminisztérium egyúttal arra szólította fel az amerikai vezetést, hogy vizsgálja felül „a rendkívül negatív következményekkel járó döntést” és tartózkodjon az olyan „meggondolatlan” lépésektől, amelyek Jeruzsálem multikulturális identitásának és történelmi státuszának kárt okoznak.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő szintén a Twitteren reagált Trump szerdai bejelentésre és jogtalannak nevezte azt. „Az egész világnak el kell utasítania a döntést és a palesztin nép oldalán kell állást foglalnia” – hangoztatta.

Kalin egy, a nap folyamán korábban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: Isztambulban ülésezik jövő szerdán az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), mivel Ankara szorgalmazza, hogy a muzulmán országok közösen lépjenek fel Jeruzsálem státuszának ügyében.

Recep Tayyip Erdogan török elnök még kedden kijelentette, hogy Törökország Trump döntésének következményeként megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.

Olasz külügyminiszter: aggódunk az amerikai bejelentés következményei miatt

Olaszország aggódik az Egyesült Államok bejelentésének esetleges következményei miatt – kommentálta Angelino Alfano olasz külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök döntését.

Angelino Alfano kijelentette: Olaszország álláspontja Izrael státuszával kapcsolatban nem változik, vagyis Róma továbbra is az ENSZ határozataihoz tartja magát, valamint az európai és a nemzetközi közösség álláspontjához.

Jeruzsálem fővárossá kikiáltását az izraeli és palesztin fél közötti tárgyalásoknak kell eredményeznie, mindkét fél jogos követeléseinek tiszteletben tartásával – mondta Angelino Alfano. Hozzátette, hogy Róma addig is Tel-Avivban állomásoztatja izraeli nagykövetségét.

Az olasz diplomácia vezetője a térség vezetőit felelősségteljes magatartásra szólította fel, incidensek és erőszakos cselekmények Angelino Alfano szerint senkinek sem lennének hasznára. Angelino Alfano európai kezdeményezést sürgetett a helyzet értékelésére, valamint a közel-keleti békefolyamat újraindítására, hangsúlyozva, hogy a kétállami megoldás az egyetlen járható út Izrael mellett az önálló palesztin állam létrehozásával.

Kanada nem követi az Egyesült Államok példáját

Kanada nem helyezi át izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe. „Kanada szilárd szövetségese és barátja Izraelnek, és ugyancsak barátian viszonyul a palesztin néphez. Hagyományos álláspontja az, hogy Jeruzsálem státuszának problémája csakis a palesztin-izraeli vita általános megoldásának keretében oldódhat meg” – mondta Freeland, majd pedig nyugalomra intett a kérdést illetően – nyilatkozta Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter.

Tüntettek a palesztinok Trump döntése miattCsak Izrael üdvözli Trump bejelentését

Történelmi jelentőségű Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentése Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának, ezt a palesztinokkal kötendő békemegállapodásnak is tartalmaznia kell – hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

(forrás: MTI, Euronews)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük