Szerencsére mindig voltak jóérzésű emberbarátok, akik segítettek a lépcsőzésben

De, higgye el a kedves olvasó, két ember számára sem egyszerű, a meredek lépcsőkön az aluljáróba biztonságban lejutni—kipróbáltam–, egyensúlyozva, minden lépést jól megfontolva. Elég egy rossz mozdulat, máris megvan a baj. Néhány ilyen utazás után nem lesz szükség fitneszteremre,–az marad a celebeknek– edzésben lesz a szegény kismama. Egy – két próbálkozás után valószínűleg meggondolja az anyuka, hogy egyedül neki merjen- e vágni ismét a nagy kalandnak.

De hasonló helyzetben vannak a rokkantak, a fogyatékkal élők is, számukra szinte megoldhatatlan feladat lejutni az aluljáróba. Aki próbálkozott már rokkantkocsival a lépcsőkön megközelíteni az aluljárót Budapesten, az valószínűleg nálam hitelesebben tudná elmondani, milyen kínokat kellett átélnie.

- Hirdetés -

A Nyugatinál pár percet bambultam,

s figyeltem, hogyan próbálnak a meredek lépcsőn két bazi nagy bőrönddel lejutni a vonattal érkezők a metróhoz. Mit mondjak, izzadtak az utazók rendesen, komoly fizikai felkészültséget igényelt lejutni a lépcsőn, majd a mozgólépcsőn valahogy eljutni a metróhoz. Amikor onnan kiszálltak, a történet folytatódott tovább.

Pártunk és kormányunk így teszi “könnyebbé” többek között a kisgyermekes családok, a rokkantak, de általában a magyar emberek életét. Ilyenkor derül ki, mennyire nem érdekli a luxuskocsikkal közlekedő kormányzati embereket, hogy mi is történik a hétköznapokban. Van olyan miniszter, aki három év alatt, már a negyedik hivatali kocsiját koptatja, most éppen egy Audi van a feneke alatt. Lézerblokkolóról -még – nem számoltak be a hírek. Az ő kényelmük minden pénzt megér, a csóró kisember, pedig kínlódjon, izzadjon, remegjen, hogy a baba nehogy kiessen, vagy maradjon otthon. Aki vonattal érkezik turistaként szép fővárosunkra, mire a szállodájába ér, megismeri a magyarok istenét. Miért nem maradt otthon a fenekén.

Természetesen azt nem állíthatom, hogy a főváros egészére ez a helyzet

Egy biztos, számos aluljáróban, metró mozgólépcsőn megfordultam, a Kálvin tér kivételével – ott is csak egy lejárónál, ha nem káprázott a szemem– nem találkoztam olyan műszaki, építészeti megoldással, amely a babakocsival közlekedő kismamák, vagy éppen a kerekes kocsival utazó fogyatékosok, netán a súlyos csomagokkal utazók életét megkönnyítette volna.

Tudom, törvény írja elő az egyenlő esélyek feltételeinek a megteremtését, többek között a közlekedésben is. A jogszabályt azóta újabbak is követték, de úgy látszik a kivitelezésre nincs pénz. Nem gondolnám, hogy olyan irdatlan nagy összegről van szó, amit nem lehetett volna az évek alatt kigazdálkodni. Talán nem tévedek nagyot, amikor úgy hiszem, hogy a főváros legfontosabb csomópontjain a felcsúti stadionra és kisvasútra eddig költött milliárdokból, meg lehetett volna az akadálymentesítést oldani. De a családvédelmi projekt reklámozására költött milliárdokból is csodát lehetett volna tenni.

Amikor gyermekvállalásra buzdítja, ösztönzi a kormány a családokat,

akkor sok minden más mellett, arra is illene gondolniuk, hogy az anyukáknak közlekedniük is kell, mivel a nagy többségnek még nem futja helikopterre, így marad a tömegközlekedés és a lépcsőzés.

A kis túra végén úgy összegezhetem a látottakat,

a fővárosban az akadálymentesítés gyerekcipőben jár, a mindenkori önkormányzati vezetők számára nem volt fontos szempont, hogy biztosítsa a teljes emberi élethez szükséges feltételeket a tömegközlekedési járművel által érintett városrészekben /sem/. Turistaként, Tarlós Istvánnak szekundát kell adnom, kilenc év alatt semmit sem tett azért, hogy a közlekedés körülményei egy csipetnyit is javuljanak. Pedig valószínűleg százezrekről van szó, és akkor még a vidékről vonattal érkezők számát meg sem merem saccolni. Eggyel kevesebb stadion, netán kisebb alkotmányos költség, kevesebb ellopott közpénz, és nekem, mint turistának sem kellett volna félembernek érezni magam az utam során.

/A fotókat az írásban jelzett helyszíneken magam készítettem./

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét