Connect with us

Bulvár

Turista voltam Budapesten minisorozat 2. rész: akadályverseny a főváros aluljáróiban

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

A minisorozat második részében arra próbálok választ adni, mennyire emberbarát a főváros, megkönnyíti-e a kismamák, mozgáskorlátozottak, netán a súlyos csomagokkal a pályaudvarokra érkezők életét.

Mivel turistaként igyekeztem szétnézni,

így a Nagykörút számos aluljárójában, metró lejáratában teszteltem a való világot. Jártam az Árpád híd pesti hídfőjénél, a Nyugati téren, az Astoriánál, a Blahánál, a Kálvin téren, a Corvin-negyednél és a Boráros téren. Persze ennél jóval több aluljáró van a városban, de talán a legforgalmasabbak, a legfrekventáltabb helyén levők beleestek az útvonalamba. A környéket mindenütt igyekeztem a meleg ellenére körbejárni, így a megállapításaim többnyire megalapozottaknak tekinthetők.

A kormány naponta százmilliókat költ a családtámogatási programja reklámozására. Valószínű, hogy a végső számla súlyos milliárdokra rúg majd, és vándorol valamelyik Rogán-közeli oligarcha zsebébe. Ezt a rengeteg pénzt hasznosabban is elkölthetnék, értelmes célra.

A tömegközlekedési eszközöket ugye azért találták ki,

hogy az emberek életét megkönnyítsék, gyorsabban jussanak el a munkahelyükre, időben odaérjenek a gyerekért az óvodába, iskolába, vagy oda ahova éppen utazni szeretnének. A kismamák is gyakran utaznak a járműveken, nagyon sokszor babakocsival, benne a kisgyermekkel. Mit mondjak, nem irigylem az anyukákat, nem lehet könnyű az életük. Ahogy láttam, a buszokra, villamosokra még csak – csak fel tudnak szállni a babakocsival, de például a metróra már gigászibb a feladat.

De az igazi próbatétel akkor vár rájuk,

amikor mondjuk kiszállnak a Nyugatinál vagy szinte bármelyik megállóban a metróból, a villamosból, és az aluljárón át akarnak a körútra kijutni. Ugyanis a „gyermekbarát” kormányunk sajnálja a pénzt, az akadálymentesítésre, kizárólag a lépcsőkön lehet eljutni a célállomáshoz.

Életveszélyes a próbálkozás, nem egyszemélyes „játék”. Több anyukát láttam, akik próbálták a helyzetet megoldani, leküzdeni a lépcsőket, félszemmel figyelve a babát, hogy nehogy kiessen a bébijárműből. /Azt nem tudom, hogy rendszeresítve van e a kocsikhoz a biztonsági öv, bukósisakot egyik baba fején sem láttam, pedig szükség lenne rá./

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük