Connect with us

Kerítésen innen

Turista voltam Budapesten minisorozat 4. rész: Így szeret bennünket a MÁV!

3 of 3Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Amíg hazánk legnagyobb vezetőjének a felcsúti kisvasút meghosszabbítása a legfontosabb,

addig itt a büdös életben nem lesz változás. Magyar emberek, turisták milliói szembesülnek azzal, hogy a MÁV egy lepukkant, korszerűtlen, utasellenes förtelem. Jobb országokban- mondják–, már egy perc késés is halálos véteknek számít. Nálunk egy év alatt, több évet is késnek a vonatok, mégsem dől senki a kardjába. Az utazás körülményei középkoriak – csak a jármű változott-, de szerintem egy akkori fogadó jobban fogta a vendéget, magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtott, mint 2019-ben a Magyar Államvasutak.

A MÁV elnök-vezérigazgatója egyébként havi 5 millió forint közpénzt tesz zsebbe

Ehhez jönnek az egyéb természetbeni és anyagi juttatások, amelyeket ha forintosítunk, biztosan 6 millió körüli az vasút nagyfőnökének a bére. Ráadásul olyan fazon kapja ezt a kis aprót, akinek a nevéhez némi csalafintaság is fűződik. Ő az a NER kedvenc aki még 3,3 milliárd forintjába kerülhet Magyarországnak, 2018.februárban kiderült, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) bizonyítottnak találta, hogy korábban úgy volt végrehajtásért felelős elnökhelyettes az EU-s források elosztásárt felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), hogy több közbeszerzési tanácsadó cégben is érdekeltsége volt. Ez azt jelenti, hogy egy-egy projekt esetében szerepet vállalhatott az előkészítés és a kivitelezés során is, az OLAF pedig azt javasolta, hogy az EU büntetésként hajtson be 3,3 milliárd forint támogatást Magyarországon. Ez azonban az érintettet nem rázta meg túlságosan. Szerinte egyszerűen csak egy „bagatell ügyről” van szó. / Forrás: 168 óra.hu, 2018. augusztus 2/

Tegyük ehhez még hozzá, hogy egy bakter havonta nettó 168 ezret keres,

a kalauz fizetése túlóra nélkül 250 ezer körül van. A legtöbbet, havonta nagyjából félmillió forintot a mozdonyvezető visz haza. A legtöbben másod-, harmadállást is vállalnak, „van, aki kisvonatozni jár, más alkalmi sofőrködik”. És sokan nem bírják tovább, inkább felmondanak, „ezért van az, hogy nincs mozdonyvezető vagy kalauz, és késve indul a vonat”.

A MÁV-nál is fejétől bűzlik a hal, ha hűséges vagy a hűbéruradhoz, akár tönkre is teheted, amit éppen rád bíztunk.

Végső konklúzió:

aki a Magyar Államvasutak „szolgáltatását” kívánja igénybe venni, semmi jóra ne számítson, készüljön fel a lehető legrosszabbra. Tartok tőle, a végeredmény még kiábrándítóbb lesz.

Szerző

3 of 3Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük