Connect with us

Kerítésen innen

Orbán türk-cuccának csak a 2 „telephely-fenntartása” 891 millió közforintunkba kerül – eddig!

Megosztás

Jó, tudom, a család az első és mivel Orbán és eszmetársai kitalálták, hogy türkék ebbe a kategóriába tartoznak, ki vagyok én -vagy Ön- hogy ezt megkérdőjelezzem? Mindennek ellenére nem árt tudni, mennyibe fáj nekünk, magyaroknak az újdonsült rokonság.

fotó: O.V. facebook/ V.K.
Megosztás

Jó, tudom, a család az első és mivel Orbán és eszmetársai kitalálták, hogy türkék ebbe a kategóriába tartoznak, ki vagyok én -vagy Ön- hogy ezt megkérdőjelezzem? Mindennek ellenére nem árt tudni, mennyibe fáj nekünk, magyaroknak az újdonsült rokonság.

Közel 900.000.000.- forint csak a két rezidencia működtetése

891 millió forintba került a Türk Tanács két budai képviseletének fenntartása az elmúlt közel két év folyamán

– derült ki a Magyar Narancs által igényelt közérdekű adatokból.

Külügyi hebegés-habogás

A lap azután nyújtott be adatigénylést, hogy Mesterházy Attila képviselői kérdésére, amely ezt a témát firtatta, elkerülő választ adott a külügyi tárca még júniusban. A Narancs.hu szerette volna megismerni az adatokat, hiszen közpénzről van szó:

a Türk Tanács nem csak ingyen használhatja a magyar állam által 1,4 milliárd forintból megvásárolt Ybl-villát és egy budai, Medve utcai irodát, de a hazai képviselet minden fenntartási költségét, dolgozóinak bérét is az államkasszából fizetik.

A kapott adatokból kiderült, hogy

  • a működési és dologi kiadások eddig 742,4 millió forintba kerültek,
  • a belföldi személyzet bér- és járulékköltsége mostanáig 73 millió forint volt,
  • a Medve utcai iroda éves szinten 24,5 milliós büdzsével üzemel,
  • protokollköltségekre pedig 28,3 millió forintot fizetett Türk Tanács budapesti képviselete.

Nincs itt semmi látnivaló…..

Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselők tavaly novemberben személyesen körül szerettek volna nézni az Ybl-villában, de nem engedték be őket az épületbe. Az irodát vezető Hóvári János (akinek bére az adatigénylés alapján 2020-ban már 950 ezer forint volt) később telefonon közölte Széllel, hogy

nem tudnak találkozni, mivel a képviselő ki van tiltva a külügyminisztérium épületeiből.

A Külügyminisztérium közölte a lappal azt is, hogy

Magyarország 2018 szeptembere óta – ettől az időponttól tölt be megfigyelői státuszt a rajtunk kívül öt országot összefogó Türk Tanácsban – 37,45 milliárd forinttal nőtt a tanácstagokkal folytatott kereskedelmi forgalmunk.

Külön érdekesség…. a Mesterségek türk Ünnepe

Augusztus 20. és 22. között 35. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A hajdani vásárok hangulatát idéző családi fesztivált a Budai Várban új helyszínen, a Kapisztrán tértől a Szentháromság térig, az állami ünnepség részeként idén először ingyenesen látogathatják az érdeklődők. Díszvendégek a türk nyelvű országok, a fesztivál kiemelt témája a vadászathoz és a halászathoz kapcsolódó mesterségek lesznek

– hirdeti az esemény oldala.

Hogy ez milyen jó ötlet! Főleg mostanság, amikor Orbánék kelet felé vették az irányt!

Lesz minden, mint a búcsúban….

Közel ezer kézműves mester, több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók, népi játszóházak, látványműhelyek, viseletbemutató, gasztronómiai bemutató, kiállítás és táncház várják a látogatókat. A családokat többek között gyerekkoncertek, ölbeli játékok, mese és tánctanítás; kézműves foglalkozások: hálókötés, varsakészítés, tegeztartó – és vadászkalap készítés szórakoztatja.

Kapcsolódó

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. gina

    2021.08.11 16:38 at 16:38

    Van itt ám pénz mindenre, csak a nép mint a legalja balkáni szegény él, ez OV érdeme , hogy dögölne meg ez az elmebeteg a bandájával együtt, ha van Isten akkor el is takaritja ezt a szemetet

  2. Neaddfel

    2021.08.11 18:35 at 18:35

    „Van itt ám pénz mindenre,” igen gina pld. erre is:
    Orbán 2010-ben átvette az országot 20 milliárd (20 EZER MILLIÓ) eurós IMF kölcsönnel (5400 milliárd forintos) ADÓSSÁGGAL.
    AMIT A Feriék CSINÁLTAK, tudod „elkúrtuk”.
    Ennek ellenére 2011-től újra 3 évig jár a Gyes. 2013-tól átlag 25 %-kal csökkentették a háztartások rezsijét a víz csatorna és gázdíjakat. AZÓTA SEM EMELKEDTEK. ILYET MÉG EGYET NEMTALÁLSZ A VILÁGON ! Ma a gyerekes családok olyan jelentős adókedvezményben részesülnek, hogy három gyerek után gyakorlatilag nincs személyi jövedelemadó.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük