Connect with us

Ez a nap

Tusványosi bejelentés – Semmi különös, csak egy kis provokáció!

tausvanyos
Megosztás

A tusványosi tábor immár 30 éve nemcsak az ott elhangzó Orbán-beszédekről híres, de a magyar nacionalizmus és szeparatizmus fáklyavivője is. A közönség ráhangolása a szokásos főattrakcióra, a vezér hétvégi beszédére már ma, a tábor első napján megkezdődött.

„Katona! A halálban is számítunk rád!”

A magyar Honvédelmi Minisztérium illetékese szerint a nemrég, nemcsak kegyeleti okokból nagy vihart kavart  úzvölgyi katonatemetőben eltemetett és a román hatóságok által románnak tekintett 11 katona közül öt magyar állampolgár volt.

A bejelentést Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tette szerdán Tusnádfürdőn -hol máshol- az úzvölgyi katonatemetőről, valamint a Hargita és Bákó megye közötti határvitákról szervezett pódiumbeszélgetésen. A HM képviselői ki is osztották az öt magyar katona – Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Madaninecz György és Román Mihály – halálát nyilvántartásba vevő korabeli anyakönyvi bejegyzések fénymásolatát.

Németh Szilárd, a HM államtitkára a beszélgetésen kijelentette: a magyar kormány a történeti hűség, a szakmaiság szempontjait és a jogi normák betartását próbálja érvényesíteni a katonatemető ügyében.

Arról a Rezsibiztosból lett államtitkár és főszakács nem beszélt, hogy az ilyen és ehhez hasonló, nyíltan provokatív eszmecserék mennyit ronthatnak Magyarország és Románia viszonyán, különösen úgy, hogy Románia területén rendezik meg azokat.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Bartha László

    2019.07.24 18:24 at 18:24

    Nem értem, hogy a románok miért engedik garázdálkodni ezt a tolvaj bandát, többek között Posványoson is???

  2. Pingback: Molnár Zsolt (MSZP) és Keresztes László Lóránt (LMP) is ott lesz Tusványoson - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük