Connect with us

Kerítésen túl

Tusványosi nulladik nap, medvetámadással – A TEK már készül…?

Megosztás

Medvetámadás történt a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nulladik napján – erről Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa és a Csíki Területi RMDSZ elnöke számolt be Facebook oldalán szerdán.

Nem szállították el az anyamedvét a bocsaival

Mint közölte, a 27 éves áldozatot beszállították a csíksomlyói kórház fertőző osztályára.

Borboly Csaba sajnálatának adott hangot amiatt, hogy kérésüket, miszerint szállítsák el a hárombocsos anyamedvét – amely már emberre is támadt – nem kezelték felelősségteljesen.

Ki a felelős a 27 éves férfi sérüléseiért?

– tette fel a kérdést az RMDSZ-s politikus, aki szerint pár medveveszélyre figyelmeztető plakáttal, vagy a fiatalokkal ölelkező álmedvével nem lehet megoldani a tusnádfürdői veszélyt.

Az önkormányzati vezető az Agerpres hírügynökségnek azt is elmondta, hogy Hargita megyében jelenleg háromszor nagyobb a medvepopuláció az optimális létszámhoz képest, hiszen körülbelül 1500 medve tartózkodik Hargita megye területén, holott csak 400-nak kellene lennie.

Vajon ki mond igazat? A tanácselnök vagy a polgármester?

Az Index értesülése szerint Tusnádfürdő polgármestere, Albert Tibor a tábor hivatalos megnyitóján kijelentette, hogy nem történt medvetámadás a tábor nulladik napján, és arra kért mindenkit, hogy ne terjesszenek álhíreket, ugyanakkor továbbra is elővigyázatosságra intette a táborozókat.

Megszaporodtak a medvetámadások

Székelyföldön, valamint a környező megyékben is az elmúlt időszakban megszaporodtak a medvetámadások, amelyek azóta sokasodtak meg, hogy a környezetvédelmi minisztérium 2016-ban betiltotta a populációt szabályozó medvevadászatot is.

Az élelem után kutakodó állatok már annyira megszokták az ember jelenlétét, hogy a lakott területekre is bemerészkednek. Az elmúlt hetekben például a csíkszeredai kórház udvarán fényképeztek le egy medvét bocsaival együtt.

Romániában mintegy 6800 medve él

A szakemberek azt tanácsolják a lakosságnak, hogy kerüljék azokat a helyeket, ahol már több medvetámadás volt, és ne próbálják etetni a medvéket még akkor sem, ha barátságosnak látszanak.

A 2017-es állománybecslés adatai szerint Romániában mintegy 6800 medve él, az állomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található.

(Forrás: MTI, Index)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük