Connect with us

Budapesti hétköznapok

Tüttő Kata: 2 millió ember ivóvízellátása nem érdekes, de legalább Semjén Zsolt jól alszik, mert van pénz a vadászati kiállításra!

tutto-ivoviz
Megosztás

4,5-szeresére nő a Fővárosi Vízművek közműadója, évi 700 millióról több, mint 3 milliárdra. Csak a Fővárosi Vízművek közműadója nő 4,5-szeresére. Azt mondják így igazságos – kezdte bejegyzését Tüttő Kata főpolgármester-helyettes.

Ezzel gondolom arra utalnak,

hogy az állami szabályozás a többi állami vízműcéget már térdre roggyasztotta, ideje, hogy a budapesti cég is átérezze a többiek fájdalmát.

2 millió ember ivóvízellátása, nem érdekes, de legalább Semjén Zsolt jól alszik, mert van pénz a vadászati kiállításra.

A közműadót azért fizetik a vízfogyasztók,

mert vízcsövek vannak a föld alatt, ami nélkül nem könnyű ivóvizet eljuttatni a lakásokba, de

gondolom Tóni majd feltalálja a vízteleportálót és akkor már cső sem kell, csak siessen vele egy kicsit, mert elég lyukasak már a vezetékek.

A vízdíj, az árszabályozás miatt, nem nőtt 2012 óta, miközben minden költség (bér, energia) jelentősen nőtt. Ezt tetézte az állam azzal, hogy

bevezette a közműadót, minden megkezdett méter cső után 125 FT-ot. Mindkettő remek ötlet volt.

Az összes vízszolgáltató úgy csökkentette a kiadásait az elmúlt 8 évben, hogy lecsavarta a beruházásokat, azaz sokkal kevesebb vízcsövet cserélt, mint ami műszakilag indokolt lenne azért, hogy ezt a remek ötletet túlélje valahogy és ne menjen csődbe.

Most úgy teszünk, mintha egy vízcső kibírna 3-400 évet, aztán meglepődünk ha nem

Ott vannak a föld alatt, nem hullanak belőle betondarabok a fejünkre, mint a felüljárókból, mi baj lehet? Na jó, néha váratlanul felszínre tör egy kis víz, viszi az utat meg az autót, esetleg leáll a villamos, de ha jobban belegondolok

Budapest a vizek városa, miért rejtegetnénk a föld alatt amink van?

<<< Friss hírek! >>>

Komolyra fordítva a szót, mi történik, ha nem cseréljük időben a vezetéket?

Mutatom. Ezeket a FV készítette idén, néhány kép a sok százból – írta Tüttő Kata.

(ki a hibás? Már látom magam előtt, ahogy az MTVA- évi 100 milliárd- bemutat egy titkos felvételt, amiben leleplezi Soros Gyuri bácsit, amint egy teliholdas éjszakán, a kijárási tilalmat megszegve, egy mesekönyvvel, vízcsöveket rozsdál) – fejezte be Facebook-bejegyzését Tüttő Kata főpolgármester-helyettes.

iskolaigazgató

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük