Tüttő Kata: a kormányzat pimaszságága ellenére, józanul a Lánchídról

Van rajtam nyomás, hogy a Lánchíd felújítása kapcsán, a kormányzat pimaszságára, én is a problémát leegyszerűsítve, színes jelzőkkel megtűzdelve, támadva válaszoljak.

Úgy döntöttem, ez nem az én utam

Ebben a kormány-főváros adok-kapokban minden napra jut egy szürreális élmény, ettől szép a politika, de tegnap voltam egy teljesen normális, konstruktív egyeztetésen, a kormányzat egyik képviselőjével ( nem a hídról) és a hatása alá kerültem.

Miért van az, hogy Magyarországon a politikában a normális a szürreális?

Tegnap egy kicsit ábrándoztam arról, hogy ha ilyen légkörben tudnánk dolgozni, mennyivel előrébb lehetne Budapest és az ország is, de már az általános iskolai irodalom tanárom a fejembe véste, hogy: “Ábrándozás az élet megrontója, mely, kancsalúl, festett egekbe néz.”

Ahogyan én látom a történetet…..

A Lánchíd utolsó teljes felújítása 1988-ban fejeződött be. Már akkor jelezték a mérnökök, hogy 30 éven belül a hídhoz újra hozzá kell nyúlni.

  • 1994-ben a Széchenyi lánchíd az Alagúttal együtt a Fővárosi Önkormányzat tulajdonává vált.
  • 2002-ben már napirenden volt, hogy a Lánchíd felújítását el kell kezdeni tervezni.
  • 2011-ben megtörtént a műszaki felülvizsgálat, ami megállapította, hogy időszerű a szigetelés és a burkolatok, valamint a vasbeton pályalemez cseréje.

Ekkor a Budapesti Közlekedési Központ megkezdte az előkészítést

Nyílt közbeszerzési eljárás keretében tervezőt bíztak meg a a Lánchíd, Váralagút és a Clark Ádám tér teljes felújításának megtervezésére, 2013 decemberében írták alá a szerződést és néhány hónappal később elkészültek a tervek.

Akkor azzal számoltak, hogy 2015-ben megkezdődhet a felújítás és 2017-re befejeződik. ( ha lesz rá pénz)

Már 2014-ben is az újságcikkek olyan címmel jelentek meg:

“Kritikus műszaki állapotban van a Lánchíd, az átfogó felújítás nem halogatható”

  • 2017-ben a Lánchíd, Alagút, 2-es villamos aluljáró, Clark Ádám és Széchenyi tér felújítását célozta meg az akkori városvezetés, egy ésszerű, átfogó közlekedésfejlesztési projekt keretében. ( ha lesz rá pénz)
  • 2018. tavaszán, pénzhiány miatt, két ütemre bontották azzal, hogy első ütemben a Lánchíd és a 2-es villamos aluljáró felújítása indul (2018-2021) majd második ütemben az Alagút és Clark Ádám tér felújítása (2021-2024)
  • 2018. októberében ( mivel az előző elképzelés 6 évre bénította volna meg a terület közlekedését ) annyiban módosult az ütemezés, hogy a Lánchíd, az Alagút és a 2-es villamos aluljáró felújítás egy ütemben ( ha lesz rá pénz), a Clark ádám tér és a Széchenyi tér felújítása egy második ütemben, egyszer majd valamikor amikor lesz rá pénz, valósul meg.
  • 2018. októberi címlapsztori: “Ha látná Széchenyi, mit bénázunk a Lánchíd felújításával.”
  • Az első közbeszerzést 2018 októberében írták ki, de 2019 májusában visszavonták, miután kiderült a járdák tervezett szélesítéséhez meg kellene erősíteni a híd láncait, erre pénz nem volt.

Végül 2019. július 16-án jelent meg ( 400 héttel a hídjelentés után) az utolsó közbeszerzési felhívás:

Széchenyi lánchíd és kapcsolódó kivitelezések

  • Az első részfeladat: Széchenyi lánchíd, Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújítása
  • második részfeladat: Várhegyi alagút felújítása

A városvezetés 23 milliárd 366 millió forinttal tervezett a költségvetésében, ebből 6 milliárd állami támogatás, a többi hitel és költségvetési forrás.

2019. szeptember végén kibontották a beérkezett ajánlatokat és kiderült, a legolcsóbb ajánlat is bruttó: 45,5 milliárd ( ebből a híd és a villamos-aluljáró 31 milliárd) miközben a költségvetésben 23,366 milliárd forint fedezet volt a feladatra, annak egy része is hitel.

Az előző vezetés nem hirdetett eredményt, mert nem volt rá pénze

( ha akkor fontos lett volna a kormánynak a hídfelújítás akkor egy költségvetési döntéssel eredményessé tehette volna az eljárást ), októberben önkormányzati választások, novemberben állt fel az új városvezetés, aki szembesült a 2011 óta tartó folyamat eredménytelenségével, melynek elsődleges oka az, hogy Budapesten nem marad annyi adóbevétel, amiből az utakat, hidakat normális ütemben fel lehetne újítani és ez a pénztelenség az, ami a közlekedésfejlesztési kérdéseket egy ésszerű pályáról, egy kényszerű pályára tereli. Azaz nem az épül ami a legjobb lenne, hanem amire marad pénz a városban.

Ez a 2019 júliusában kiírt közbeszerzési eljárás 2020 január végén eredménytelen lett, mert csak 23,4 milliárd volt erre a feladatra és legalább 31 milliárd kellett volna ahhoz, hogy el lehessen kezdeni, az Alagút felújítás elhagyásával.

Mi történt január óta?

Az új városvezetés felelősen újra megvizsgálta az észszerű megoldásokat ( Alagúttól a Széchenyi térig, József Attila utca, a híd átépítése, funkcióváltás, gyalogoshíd kérdése, új szerkezet ami nem 25 évre hanem 100 évre szól), ezzel kereste a kormányzatot, de ahogy az előző városvezetés sem, úgy Karácsony Gergely sem talált ebben megértő fülekre.
A kormány 6 milliárd forintot szán a híd felújítására (gyakorlatilag az ÁFÁ-t finanszírozza), egy forinttal sem többet, abban engedékeny volt, hogy ezt a pénz lehessen használni csak a Lánchíd felújítására is, hiszen a kormányhatározat a korábbi nagy program megvalósulása esetén biztosította volna csak a támogatást. Ez a határozat azóta sem változott, csak szóbeli ígéretet kaptunk rá.

Eltelt azóta már sokszor két hét

Közben a Fővárosi Önkormányzat szabad bevételei nemhogy nem nőttek, hanem drámaian csökkentek.

Már február elején jött a Pénzügyminisztérium egy elképzeléssel, ami szerint az önkormányzat egyetlen adóbevételéből, az iparűzési adóból, jelentős kedvezményeket adnának multinacionális cégeknek, ez első ránézésre alsó hangon évi 20 milliárd forinttal csökkentette volna a bevételeinket.

Aztán jött a Covid-19 járvány márciusban,

még nem értünk a számolás végére, hiszen a hatása elhúzódó, de ami biztosnak látszik, hogy ebben az évben, a februári tervekhez képest, már legalább 30 milliárd forinttal kevesebb bevételünk lesz ( ebből 20 Mrd a közösségi közlekedés jegyárbevétel kiesése), és szeptember vége előtt nem is látjuk milyen hatással van a pandémiai az adóbevételeinkre.

Aztán májusban a kormány benyújtotta a 2021. évre szóló költségvetési javaslatát, mely megnégyszerezi az önkormányzatok által befizetendő szolidaritási adó összegét országosan.
Majd június 11-én reggel arra ébredtünk, hogy a kormánypárti képviselők egy költségvetési módosító indítvánnyal kivettek a Fővárosi Önkormányzat zsebéből azonnal 12 milliárdot.
Majd június végén, szintén egy kormánypárti költségvetési módosító indítvány újabb évi 5 milliárdot ( gyakorlatilag majdnem a teljes útfelújításra szánt keretet) vont el a Fővárosi Önkormányzattól.

Azaz a kormány néhány hét alatt elvitte a főváros Lánchídra félretett pénzét teljes egészében.

Mi történt az elmúlt hónapokban a híddal?

A tavaly decemberben elkészült mérnöki állapotjelentés alapján, a hidat kezelő Budapest Közút elvégezte az alábbi beavatkozásokat:

  • A vasbeton pályalemez alsó felületeinek veszélymentesítése.
  • A 64.számú felfüggesztés melletti szélső hossztartó megerősítése.
  • 5 tonnás súlykorlátozás bevezetése.
  • A budai pillér medernyílás felőli dilatációja környezetében aszfaltburkolat javítása.
  • A déli oldali járda átlyukadásainak lefedése, valamint a járdák betonfelületeinek javítása.
  • A kocsipálya szegély szakaszos lefedése acéllemezzel.
  • 30 km/h sebességkorlátozás bevezetése.
  • Napi hídszemle, heti állapotjelentés, új hídvizsgálat. Azért, hogy a híd, a felújítás megkezdéséig, biztonságosan használható legyen.

A július végére tervezett közbeszerzési kiírásról….

A közbeszerzés kiírásához 3 dolog kell.

1. egyértelmű műszaki tartalom: itt az észszerű nagyobb program helyett, partnerség és pénz hiányában, egy kényszerű pályára került a felújítás júniusban, ami nagyjából 25 évvel tolja el a Széchenyi lánchíd teljes rekonstrukcióját. Megvizsgáltattuk, hogy az utolsó Főmterv által végzett részletes vizsgálat óta történt e olyan állapotromlás, ami miatt új terveket kell készíteni. A jelentés elkészült, nincs ilyen, így a felújítás mehet nagyjából az eddigi tervek szerint.

2. Pénz. Felelősen nem lehet úgy rendelni, hogy nem tudom miből fizetem majd ki a számlákat. Pénz január óta nem több, hanem kevesebb lett. A főváros a felújítást hitelből tervezi. Várunk még a kormányra, hogy a megígért 6 milliárdot fel lehessen használni csak a híd felújítására, Alagút és villamos-aluljáró nélkül.

3.Jogi-közbeszerzési szabályok, határidők. Ha az első két lába megvan: eldőlt mi a feladat, megvan miből fizetjük ki (majdnem, ezért lesz feltételes az eljárás) akkor készül el a végleges közbeszerzési dokumentáció, amit a BKK igazgatóságának kell elfogadnia.
Most ebben a harmadik fázisban tartunk, bő két héten belül meglesz a kiírás.

Én értem a türelmetlenséget, hogy kaptunk két hét türelmet, aztán irgumburgum, de jelzem 2011 óta több, mint 200-szor telt el “két hét”.

Forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük