Connect with us

Kerítésen túl

Tűz egy ukrán atomerőműben

radioactive
Megosztás

Pánik tört ki hétfő éjszaka, miután láng tört elő egy ukrajnai atomerőmű reaktorából. E reaktort a csernobili atomkatasztrófa évében építették. Közel negyven tűzoltó száguldott a helyszínre, tíz tűzoltókocsival.

Ijesztő pokol

Az egykori szovjet tagállamban álló, Rivne atomerőműben keletkező ijesztő pokol látható a képeken, valamint a vészhelyzetet elhárítani igyekvő csapat küzdelme. A csapat célja a magasba csapó lángok és a mérgező fekete füstfelhő kontroll alatt tartása volt. Az atomerőmű e reaktorát le is kellett kapcsolni, miután elárasztották a lángok. Az eget bekormozó mérgező fekete füst is jól látható a drámai felvételeken. Az éjszakai lángok a Rivne atomerőmű harmadik reaktorának transzformátorából törtek ki. Az erőművet 1986-ban építették, a csernobili atomerőműben bekövetkezett robbanás évében. Egyelőre ennyi ismert az esetről.

Az ukrán hivatalos – vészhelyzeteket kezelő – szolgálat szerint, a Rivne környékén lévő radioaktív sugárzás mértéke a normális szinten maradt. A jelentések szerint nem történt sérülés. Petro Kratik, a Rivne atomerőmű kommunikációs vezetője megerősítette, hogy tűz ütött ki, továbbá azt is közölte, hogy a hármas számú reaktort elővigyázatossági okokból lezárták. Hozzátette, hogy

„az atomerőművek vészhelyzetét osztályozó nemzetközi skálán, ennek az eseménynek a szintje: nulla. A radioaktív és ökológiai helyzet nem változott. A hétfői tűz helyi idő szerint nemsokkal 21 óra után kezdődött és körülbelül egy óra alatt tudták teljesen eloltani, 22 óra körül.”

A jelentések szerint az erőművet éjfél előtt pár perccel kapcsolták vissza az ukrajnai hálózatra

Az esemény azután következett be, hogy Ukrajna – és Európa – tragikus évfordulóra emlékezett a múlt héten: harminchárom évvel (1986. április 26.) ezelőtt következett be a közismert csernobili atomkatasztrófa, mely radioaktív szennyeződéssel borította be Európát.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük