Connect with us

Ez a nap

Új mozgalom, a Bal Blokk létrehozását tervezi Szanyi Tibor

Szanyi Tibor
Megosztás

Szanyi – párttagságának felfüggesztését vitatva – továbbra is az MSZP alelnökének tartja magát.

Vétek magukra hagyni a baloldali érzelmű embereket

Szanyi Tibor szerdán az M1 aktuális csatornán közölte, a „munkanevén” Bal Blokknak hívott mozgalomról augusztus végén Horányban, a „Baloldali Sziget fesztiválon” szeretné az első bejelentéseket megtenni.

A mozgalomhoz csatlakozni szándékozókat a műsorban nem nevezte meg, de elmondta, több emberrel tárgyalt már, akikkel „kétségtelenül egyetértenek abban, hogy vétek magukra hagyni a baloldali érzelmű embereket”.

Mivel 2022-ig – az idei önkormányzati választásokat leszámítva – nem lesz igazi választási szituáció, ez jó időszak az újszerű, innovatív mozgalmak felépítésére – hangsúlyozta.

A tanács nem osztotta az elnökség pénteki döntését

A politikus úgy vélekedett, az MSZP által az európai parlamenti választáson elért 6 százaléknál jóval nagyobb a baloldali érzelmű polgárok aránya Magyarországon, ezért méltatlan, amit Tóth Bertalan, az MSZP elnöke produkált. Sok a kihívás – például a klímaváltozás és a társadalmi széttagoltság oldása –, amelyeket nem lehet „olyan cirkuszi mutatványokkal elfedni, mint amit a párt elnöke művel” – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy alelnökként tett javaslatai napirendre sem kerültek, ugyanis Tóth Bertalan kft.-ként működteti a pártot, és ez meggátolja a párbeszédet.

Párttagságának felfüggesztésével kapcsolatban azt mondta, kedden fegyelmi tárgyalást tartottak, amelyen a tanács nem osztotta az elnökség pénteken hozott döntését, „tehát ilyen értelemben most egy másik szituáció van”.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük