Connect with us

Banánköztársaság

Új szokások ellen – A vagyon nem az intimszféra része

Megosztás

Imádom megkérdőjelezni azokat a szokásokat, amiknek a létjogosultságát soha senki sem támasztotta alá racionális érvekkel, és mégcsak az sem mondható el róluk, hogy évezredes hagyományok. Ezek vagy teljesen légbőlkapottak, vagy valami értelmes szabálynak a félreértései és túlhajtásai.

penz
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Semlegesen?

Teljesen értelmetlen például az, hogy iskolákban, különösen pedig hogy egyetemeken nem lehet politikai rendezvényeket tartani, hogy az oktatóknak rejtegetniük kell a meggyőződésüket, és így tovább.
A sajtóban is van egy csomó ilyen babona. Abból a teljesen racionális alapelvből, hogy a hírekről, információkról a lehető legobjektívebben kell beszámolni, lehetőleg olyan semleges megfogalmazásban, amiben nem játszik szerepet a hírszerkesztő meggyőződése, olyan hiedelmeket vezetnek le, mint hogy például egy háttérműsor vezetője ne képviseljen semmilyen álláspontot, sőt, egyesek szerint minden szerkesztőségnek „kiegyensúlyozottnak” meg „semlegesnek” kellene lennie. Ez nemcsak butaság, hanem megvalósíthatatlan is.

logo_klubradio
Nagyon birom például M. Dénes Tamást, a Klubrádió sporthír-szerkesztőjét (azelőtt minden hétköznap csinált zenés sporthíreket, most már csak péntekenként), aki teljesen új műfajt teremtett azzal, hogy a politikai véleményét is belefűzi a sporthírekbe, ha úgy érzi, hogy az kapcsolódik hozzájuk. Nem nagyon érdekel, ami a sportban történik, de mégis mindig szivesen hallgatom, mert nagyon értékelem, hogy rajtam kívül mások is vannak, akiket irritálnak a teljesen értelmetlen „szakmai szabályok”.

Kapcsolódó

DK: nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Orbán Viktor ellen

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük