Sorting by

×

Újabb 150 ezer vakcinát ajándékozott el Orbán Viktor – Közlöny van róla….

Újabb állomásához érkezett az Orbán-kormány látványos kísérlet, amelyben szabadulni igyekszik a felelőtlenül összekapkodott vakcina készlet egyes elemeitől, méghozzá sokezres léptékben. Egyre több országnak ad ajándékba vakcinát a magyar kormány: a nálunk már nem használt, de minden bizonnyal már a lejárati idejéhez nagyon közel lévő Astra Zenecából 150 ezer adagot juttatunk Ecuadornak a kedd este megjelent Magyar Közlönyben olvasható kormányhatározat szerint.

Kásler és Szijjártó közös feladata

Az Orbán Viktor által jegyzett határozat 30 napot ad arra, hogy Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere gondoskodjon a vakcinák rendelkezésre bocsátásáról, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig vegye fel a kapcsolatot a Ecuadori Köztársaság kijelölt képviselőjével, majd közösen adják át a szállítmányt.

Nem sokkal később Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az intézkedésről egy videót is kitett Facebook-oldalára – ebben elmondta, az intézkedéstől azt várják, hogy Ecuador fel tudja gyorsítani az oltási kampányát, így jobban ellen tud állni a világjárvány kihívásainak, illetve Magyarország még inkább hozzá tud járulni a világjárvánnyal szembeni globális védekezés sikeréhez. Ecuadorral egyébként is szoros együttműködése alakult ki Magyarországnak, amely egyetlen közép-európai országként nagykövetséget tart fenn a dél-amerikai országban – mondta Szijjártó Péter.

Az Astra Zeneca-készletünket nagyjából már csak ajándékozásra használja a kormány, nemrég Afrikába küldtünk egy nagyobb adagot – a vakcina akkor Ghánában landolt

– írta meg az mfor.

Kapcsolódó

vakcina

átver

Egy hozzászólás itt: “Újabb 150 ezer vakcinát ajándékozott el Orbán Viktor – Közlöny van róla….

  • 2022.01.26 - 11:19
    Közvetlen hivatkozás

    Sok vakcinát vettek, nyilván nem gondolták, hogy az emberek ostobasága olyan végtelen, hogy inkább vállalják a betegség és halál kockázatát, semmint hogy oltakozzanak. Szerintem még mindig jobb, ha elajándékozzák, mint ha megy a szemétbe, milliókért, mint a lejárt tesztek. Így legalább életeket ment, ha nem is a magyarokét.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.