Connect with us

Bulvár

Újabb anyagyilkosság – Csak erős idegzetűeknek

Megosztás

Hétfőn újabb anyagyilkosság történt Magyaroroszágon.

Megosztás

Hétfőn újabb anyagyilkosság történt Magyaroroszágon. Emlékeznek még Soproni Ágnes színésznőre akit a fia és annak barátja öltek meg 2000-ben, Ilyen brutális gyilkosságok szerencsére nem minden nap fordulnak elő, ám most mégis megtörtént az Alföldön. 

Anyagyilkosság

Bejelentés érkezett 2022. december 12-én délután a rendőrségre, miszerint egy fülöpjakabi férfi holtan találta ágyukban élettársát. A helyszíni és halottszemle során kiderült, hogy a holttest fején található sérülések bántalmazástól származtak. A bűncselekmény elkövetésének a gyanúja a sértett fiatalkorú fiára terelődött, aki ismeretlen helyen tartózkodott. A szökésben lévő fiú felkutatása eredményre vezetett, őt 23 óra 25 perckor Sajókazán fogták el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök.

A fiút emberölés gyanúja miatt őrizetbe vették a Bács-Kiskun megyei nyomozók, akik kezdeményezik letartóztatását. (police.hu)

Soproni Ágnes halála

A bevezetőben már említettük az új évezred elején történt anyagyilkosságot, amelynek áldozata a gyönyörű színésznő Soproni Ágnes volt. Őt a fia és barátja azért ölték meg, mert a fiú úgy gondolta anyja áll útjába annak, hogy „nagyvilági életet” élhessen:

„Na mi van Sopikám?”

– hajolt halott anyja fölé András, miután barátja egy kábeldarabbal fejbe verte a nőt, majd megfojtotta. Ez még 2002-ben derült ki a Fővárosi Bíróságon a barát vallomásából, aki 80 millió forintért, amit a ház majdani eladása után fizetett volna neki a barátja Soproni Ágnes fia András, elkövette a gyilkosságot.

(Friss híreink!)

Szerző