Hadházy Ákos: újabb bizonyíték a tízszeres (!) túlárazásra!

Ez már szinte komikus: a Büntetés Végrehajtás beismerte: nem csak Sátoraljaújhelyen, hanem Kiskunhalason is vannak kínai maszk gyártó csodamasinák, rögtön kettő is …

Ugyan ezek sem tudnak a propaganda által ígért havi 2,8 millió db közelébe sem jutni,

de a sátoraljaújhelyi csoda havi max. 450 ezres maximum kapacitáshoz, legújabban pedig néhány ezres képest szinte szárnyalnak… (havi 8-900 ezer/ db.)

A lényeg azonban az áruk

Míg az Orbán által megtekintett sátoraljaújhelyi gép210 millióba került, addig a kiskunhalasi (kétszer annyi kapacitású) gépekért 46 milliót fizetett a BVOP. Az árat egyébként nem írták bele a nekem megküldött válaszba, hanem a honlapjukon eldugva akadtam rá. Nyilván nem véletlenül voltak szemérmesek:

Ezzel az adattal a BVOP saját maga buktatta le saját magukat.Újabb bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a sátoraljaújhelyi gépet túlátazva vásárolták.

Korábban egy orvostechnikai termékeket forgalmazó cég vezetője bemutatta

a tavasszal kapott 21 milliós ajánlatot ugyanarra a gépsorra. Nos, a kiskunhalasi két gépet a mostani dokumentumok szerint szintén 23-23 millió forintért vásárolták. Igaz, hogy Kiskunhalason -nagyon helyesen- valódi, ezzel foglalkozó, tisztességes piaci cégtől  vásárolt a BVOP saját cége, tisztességes áron. A sátoraljaújhelyi gépet viszont a Judo Szövetség cégétől vette az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (hahaha) tízszeres áron . Az arcátlan portyázó fürkészről itt olvashatnak. Nem elég, hogy tízszeres áron adta az államnak a maszgyártó gépsort, a lélegeztetőgépes bizniszből is 11 milliárdot csípett ki magának a cég. Az új adatokat csatolni fogom a már korábban benyújtott feljelentésemhez. Az ügyben egyébként a Pest Megyei RFK nyomozáskiegészítést rendelt el.

Forrás

csillagjegy

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük