Connect with us

Koronavírus

Újabb botrány! A Magyar Orvosi Kamara üzent a fiataloknak – ezt nem teszik zsebre

orvos1
Megosztás

Sajátosan értelmezi a Magyar Orvosi Kamara a kormány egyszervolt Gyere haza, fiatal! programjának üzenetét. A köztestület mostani döntése rezidensek tömegeit kergetheti külföldre. Információink szerint újabb hatalmas botrány készülődik az egészségügyi ágazatban.

Véletlenül tudták meg maguk az érintettek is, hogy

Magyar Orvosi Kamara (MOK) egy tollvonással eltörölte az eddigi engedményeket

A Városi Kurír értesülései szerint a botrányoktól eddig sem mentes köztestület a minap – szinte titokban – olyan nagy horderejű döntéseket hozott, amelyek érdemben befolyásolják a hazai egészségügy helyzetét.

Úgy tudjuk, a kamarai küldöttek „megpuccsolták” az elnök kamarai tagdíj-emelésre irányuló indítványát, ugyanakkor megszavazták az eddigi engedmények megszüntetését.

A döntés főleg a pályakezdő fiatal orvosokat, szakorvosjelölteket és a kisgyermeket nevelőket érinti, akik eddig 50 százalékos tagdíj-kedvezményben részesültek. Nekik ez évtől teljes tagdíjat kell fizetniük, a 70 év feletti kamarai tagok viszont teljes mentességet élveznek mostantól.

Információink szerint a kedvezmények megszüntetése nemcsak a tagdíjemelés elmaradásának kompenzálására szolgál, hanem sajátos „pedagógiai eszköz” is,

így akarja megüzenni a köztestület vezetése a lázadó fiataloknak, hogy nem „kifizetődő” az ellenállás.

Amennyiben a küldöttek döntését tettek követik, az beláthatatlan következményekkel járhat az egészségügyi ágazat egészére nézve. Fiatal orvosok ezrei dönthetnek az ország elhagyása mellett.

Kapcsolódó

Kórházválság – pénztelenség és hazugságspirál

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük