Connect with us

Állati

Újabb fejezet a Országos Roma Önkormányzat című szappanoperából

Újabb fejezet a Országos Roma Önkormányzat című szappanoperából
Megosztás

A héten a Városi Kurír is beszámolt arról Farkas Flórián, a roma Kubatov olyat tett, hogy a fal adja a másikat, című cikkében, hogy az ORÖ hivatalvezetője több ezer levelet postázott azért, hogy a romák iratkozzanak le a kisebbségi szavazói névsorból, mert akkor tudnak csak a Fideszre szavazni.

Felmondás, de még se, vagy mégis?

Balogh János ORŐ elnök annak ellenére, hogy hétfőn a testület, ahol más ügyben ugyan, de kisebb verekedés is kirobbant, ellene szavazott, felmondott az érintett irodavezetőnek Cserháti Tibornénak

Az elnök a felmondást azzal indokolta

„a múlt héten Cserhátiné 19.600 darab levelet küldött ki postán azoknak a választópolgároknak, akik szerepelnek a roma nemzetiségégi választói névjegyzékben azért, hogy felhívja a figyelmüket, hogy amennyiben nem iratkoznak le, az április 8-i országgyűlési választásokon nem szavazhatnak pártlistára. Több képviselő állítása szerint mindez Farkas Flórián romaügyi miniszterelnöki biztos utasítására történt. ‘(RomNet)

Cserhátiné a felmondás ellenére kedden is bement dolgozni

Az asszony szerdán reggel arra hivatkozva, hogy nem működik az épületben az internet, mindenkit hazaküldött. Amikor az épület kiürült, a „hivatalvezető” három jól megtermett biztonsági embert állított a kapuba azzal a megbízással, hogy Balogh János elnököt és munkatársait ne engedjék be az épületbe. Balogék végül rendőri segédlettel jutottak túl a hivatalos megbízás nélkül ágáló izomembereken.

A laikus számára is jól láthatóan teljesen szétesett ORÖ már-már tragikomikus sorsát látva Horváth Aladár, a Magyarországi Roma Parlament Egyesület elnöke  demonstrációt hirdetett az Országos Roma Önkormányzat budapesti Dohány utcai székháza elé. A roma politikus a RomNet-hez is eljuttatott felhívásában így fogalmazott:

„a magyar állam és annak bűnüldöző szervei nem lépnek föl a Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos vezérelte, az Országos Roma Önkormányzatot is átszövő, bűnszervezettel szemben, ezért az öntudatos állampolgároknak kell kikényszeríteni a távozásukat!”

Kíváncsian várjuk a szappanopera újabb fejezetét, a baj csak az, hogy ez a történet egy nagyon elhanyagolt valódi népcsoport bőrére megy ,akik nem fizetett statiszták egy jólfűtött stúdióban, sőt!

Kapcsolódó

Legyen vége Farkas Flórián hazug ámokfutásának – Szavahihető, hiteles roma szószólót a parlamentbe!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük