Connect with us

Budapesti hétköznapok

Újabb fejlemény a pszichiátrián balesetesben meghalt férfi ügyében

pszichiatria
Megosztás

A fiatal sportoló decemberben agresszív viselkedés miatt került be az egyik jó hírű kórház pszichiátriájára. Kilenc napot töltött a zárt osztályon, majd az utolsó nap reggelén besétált a férfi zuhanyzóba, ahol a halál várt rá.

A dolgok különös konstellációja egy sportoló életébe került

A médiában is nagy port kavart esetben ezidáig nem született helytálló magyarázat a történtekre, egy jogvédő szervezet azonban alaposabban utánanézett az incidens körülményeinek.

A fiatalember agresszivitása sokat javult a bent tartózkodása alatt, ami nem is csoda, ha számításba vesszük azt a négy igen erős pszichiátriai szert, amit a zárt osztályon kezelés gyanánt kapott. Ezen szerek közös jellemzője, hogy egyes pácienseknél szédülést, járászavart és hirtelen szívhalált okozhatnak, együttes alkalmazásuk pedig kerülendő.

A mindent látó szem

A biztonsági kamera felvételeit visszanézve megállapították, hogy a fiatalember – aki a bekerülése napjáig aktív sportoló volt – nagyon bizonytalan járással közelítette meg a férfi zuhanyzót. A reggeli vizit alatt nem találták őt a helyén, ezért egy ápoló benézett a férfi zuhanyzóba, ahol már eszméletlen állapotban talált rá.

sportoló

A haláleset okán összehívott szemlebizottság a helyszínt átvizsgálva megállapította, hogy a zuhanyzóban eresztett a csap, emiatt a padló folyamatosan vizes volt. A végzetes napon tehát a fiatalember számára minden körülmény adott volt, hogy a baleset bekövetkezhessen: súlyosan leszedált állapotban, tudatmódosító szerek kölcsönhatásainak befolyása alatt közelítette meg a vizes padlójú zuhanyzót, ahol ráadásul nem volt rajta kívül senki más. Az osztályos orvos elmondása szerint ráadásul a szóban forgó csap már egy hete csöpögött, melyet egészen a kérdéses napig nem javíttattak meg.

Hogy hogyan tűnhetett indokoltnak ilyen mennyiségű pszichiátriai szer alkalmazása mindössze kilenc nap leforgása alatt,

arra aligha találnánk elfogadható magyarázatot. Az azonban joggal feltételezhető, hogy ezek nélkül a fiatalember nem egy pszichiátria csúszós padlójú zuhanyzójában lelte volna halálát, hanem ma is élhetne, talán a hazánkat képviselő sportolók egyikévé válhatott volna.

Via IgenDe.hu

koronavírus

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük