Kerítésen innen
Újabb Fidesz-lakta balatoni település: Révfülöp
Egyre több Balatonparti település írhatná ki magára, hogy Fidesz-lakta övezet. Most a kivételes adottságú, 10,7 hektáros területtel gazdagodott a paletta a közvagyonból. Tulaj a Mathias Covinus Collegium.
Nagy visszhangot váltott ki, , hogy a hivatalosan tehetséggondozással foglalkozó Fidesz-közeli Mathias Covinus Collegium (MCC) Alapítvány – pécsi, zalaegerszegi, szekszárdi és szombathelyi ingatlanok mellett – a révfülöpi kikötőt is megkapja az államtól. A révfülöpi kikötő azonban csak a jéghegy csúcsa, a vízparti létesítmény mellett ugyanis további hatalmas, értékes területeteket kap az alapítvány – írta a Népszava.
Mi a terv?
A portál megkereste az MCC-t, hogy megtudja, mihez kezd ekkora területtel, milyen tervei vannak a kastéllyal, és milyen forrásból újítja fel a birtokot, akik „készségesen” a honlapjukon olvasható szöveget ajánlották figyelmünkbe. Abból annyi derül ki, hogy ott
„korszerű, több száz fiatal elszállásolására és időszakos oktatására, játékos foglalkoztatására alkalmas gyermektábort alakít ki.”
A terület jelentős méretéről, kivételes adottságáról szemérmesen hallgatnak, de azt hangsúlyozzák, hogy
„szebb napokat látott ingatlanegyüttesről”
van szó, és megemlítik,
„a terület elhagyatottsága többször okozott bosszúságot az önkormányzat és a lakók számára.”
Háttér….
Az MCC-t 1996-ban magánalapítványként hozták létre, mára pedig jókora tőkét kapott a nemzeti-konzervatív-keresztény elitképzést célul kitűző – de az üzlettől sem megriadó – szervezet a Fidesz-kormánytól. A Mol- és Richter-részvények 10-10 százalékával megtámogatott alapítvány vagyona 260-280 milliárd forinttal nőtt. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Orbán Balázs, miniszterelnökségi államtitkár.
A hét különböző helyrajzi-számon fekvő ingatlan mindegyike állami tulajdon.
A kikötő környékének kezelője a Nemzeti Sportközpontok, a mólóké pedig Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság volt. A vitorláskikötőt amúgy a 2011-es, nemzeti vagyonról szóló törvény a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonban tartandó sportcélú ingatlanok közé sorolta, most mégis átkerül az MCC-hez.
Lázár is felbukkant, de nem úgy
Az egykori kancelláriaminiszter, Lázár János családjának Révfülöpön van nyaralója, ezzel együtt a helyiek gyanúsnak találták, hogy a politikust éppen a napokban látták a településen. Többek szerint
kapcsolatban lehet a „mostani helyzettel”.
Lázár János sajtóügyekért is felelős munkatársa kérdésre azt közölte:
a politikus rendszeresen megfordul a Balaton-parti településen, de ennek nincs köze az MCC tulajdonszerzéséhez.
Mennyi az annyi?
Az ingatlanirodák ajánlatai alapján Révfülöpön 10-22 ezer forintos négyzetméter-áron találhatók beépítetlen telkek, ez alapján
1,4-3,1 milliárd forintot érhet a terület, ám az ingatlanszakértő szerint fekvése miatt az MCC-hez kerülő terület ennek többszörösét éri.
„Grófi kastély”
A területhez tartozik egy impozáns a kiskastély, amit a helyiek csal „grófi kastélyként” emlegetnek és ami mára leromlott állapotban van.
A területen egy darabig a kétcsillagos Révfülöp Üdülőszálló is volt, ám a közeli utcában lakók szerint jó tíz éve, hogy nem üzemelt.
A polgármester elérhetetlent játszott….
A portál többször kereste a település polgármesterét, sikertelenül, az üzenetekre nem reagált. A Révfülöpön megkérdezettek körében meglepetést és megütközést keltett, hogy nem „csak” a kikötőt, hanem „tervhivatali nyaralóként” emlegetett jókora területet is viszi az alapítvány.
Az is az övék lett?!
– reagált a híre tegnap a településen egy idősebb, helybeli asszony, és nagyot legyintette:
Akkor annak is búcsút inthetünk.
A helyiek beszámolójából….
A kikötőt valójában már korábban elkezdték elveszíteni az „őslakosok”, egyre kevesebb révfülöpi csónakjának adtak helyet, és 1200 forintos belépőjeggyel próbálták távol tartani a betérőket. A kikötő közvetlen szomszédja a Napfény Kemping, ami Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.
Már csak káromkodni tudnék, pedig nem szívlelem a ronda beszédet, pedagógus vagyok
– dühöngött egy asszony.
A helyieket sorra szorítják ki a Balaton partjának közeléből. Ma, ha egy családos lejön, alig tud hova menni a gyerekekkel. Régen a Napfény kempingbe is bárki szabadon bejárhatott, gyakran mi is onnan hajóztunk ki a férjemmel horgászni, vagy kikötöttünk a sporthivatal vitorláskikötőjénél. Mára mindenhonnan elkergették a helyieket, szinte a teljes Balaton-partot kerítés övezi. A fiatalokat sajnálom, nekünk legalább még volt Balatonunk.
Friss
- Orbán Balázs fólia-hatása
- A Tuzson-Maruzsa páros álhíre – Ősztől nem ingyenes a jogsi a végzős középiskolásoknak
- Jelzem Deutsch Tamásnak, ha még ébren van, hogy nem érkezett meg Polt Péter levele az unióba – Magyar Péter sajtótájékoztat Brüsszelből
- Kormányinfó Gesztről: új fogalom kerül bevésésre: „kereskedelmi hidegháború” és Orbán Balázs marad – Ha igyekszik, még élőben hallgathatja
- Pert nyert a 444.hu Szijjártó külügye ellen: ezentúl nem elég az „újságírókám, lehet nézni a minisztert Facebookon” duma
- Portfolió: a gazdasági problémák kezelésének legjobb eszköze a kormány-vezérelt forintgyengítés
- Durr a fejbe, leszakad az ég
- „A nemzetközi helyzet fokozódik” – Libanon elhagyását ajánlja a külügy
- Magyar György: ellenzéki megállapodás híján a fideszes főispán veheti át a hatalmat a főváros felett
- Orbán promózza Hajdú műsorát – Hajdú cserébe? – mert mint tudjuk: nincs ingyen leves….