Kerítésen innen
Újabb gyógyszerelvonás – ezt sem lehet kapni a patikában
Kezdődött az életfontosságú szívgyógyszerekkel, amiket az életmentő allergia-injekció követett, majd a K-vitamin volt a soros és most a zöldhályogra való szemcsepp! Mindent megtesz a regnáló a népéért – csak nem úgy…..
Nem pótolhatók!
Cirka fél éve kezdődött a gyógyszerhiány, ami sokaknak az életminőségük lényeges romlását hozta. Ezekben az esetekben nem az történt, hogy a gonosz „nyugati” gyógyszergyárak megszüntették azon szerek gyártását, amiről Magyarországon úgy döntöttek, hogy
nem kell az nekünk,
hiszen kerítésen túl, például Ausztriában mindegyik kapható. Mi lehet az ok? Beintettek a gyártók? Nem fizettük a cehhet? Az itthoni illetékesek döntöttek úgy, hogy jó lesz nekünk a Kalmopyrin, ami ugye mindent gyógyít, amit meg nem, azt nem is érdemes?
Az éppen aktuális hiánycikk….
A Magyar Hang úgy tudja, hogy két olyan, receptköteles szemcsepp is hiánycikk a patikákban, amelyet a zöldhályoggal élők használnak. A lap több gyógyszertárban is érdeklődött és megtudta, hogy Cosopt nevű készítmény utánpótlásának kedden kellett volna megérkeznie, de hiába várták a betegek. Ugyanígy, a Dozopticum sem kapható.
A lap azt írja, hogy a komoly tünetet, károsodást nem okozó zöldhályoggal élők általában három havonta járnak kontrollra, erre az időszakra a szemcseppből négy darabot írnak fel nekik, a gyógyszert naponta kétszer kell használniuk. Ha ez elmarad, a szemnyomás emelkedni kezdhet, ami viszont hosszú távon visszafordíthatatlan szemkárosodáshoz vezethet.
A Magyar Hang több illetékes szervet, így az Emmi sajtóosztályát is megkereste, de választ a cikkük megjelenéséig nem kaptak.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Sulyok Tamás elmagyarázta, miért írta ‘űzött majom sebességgel’ alá a gyülekezési törvény módosítását
- Bolond világ! – Boldog az a nép, amelynek történelme unalmas….
- A Trump-kormány elkaszálta a projektet, amivel az elrabolt ukrán gyerekeket követték
- Brávó! A köztársasági elnök kommunikációs igazgatója: össze-vissza hazudozott a ‘Telex selejt’ – A nyomaték kedvéért poloskás képpel posztolta
- Orbán Viktor közösségi uszítás okán feljelentve – Polt legfőbb ügyész dönt a továbbiakról…
- Szentkirályi Alexandrára ‘rátörték’ a nyitott ajtót, a hölgy műmeglepedten fogadta az ‘atrocitást’
- Magyar-magyarázat arra, hogy miért maradt csendben a Pride betiltása elleni tüntetéssel kapcsolatban
- Meg áll az ész és ácsorog – Vita közben egymást videózza provokátor és politikus
- Az Országos Mentőszolgálat vezetésének legújabb szégyenletes tette
- Közlöny van róla: Kőnig doktor-miniszterelnöki biztos megkapta ‘munkaköri leírását’
HAJDU ILONA
2019.11.20 10:44 at 10:44
ERRE NINCSENEK SZAVAK
apeeng
2019.12.15 20:56 at 20:56
tiszta sor. A sok gyógyszerfogyasztó csak útban van. Főleg a nyugdíjasok. Majd most kiderül, ki is az igazi túlélő. Annak likvidálására majd mást találnak ki.