Sorting by

×

“Újabb hangfelvételt kaptam: …ha perkálsz 10 milliót, garantált a hely….” – Hadházy Ákos feljelentést tett

Érdekes dolgok ezek az így-úgy készített hangfelvételek! Kiderül belőlük, hogy az elmúlt évek során hányan készültek a “túlélésre” arra az esetre, ha- és amikor kipukkan a Fidesz-lufi”.

“Újabb hangfelvételt kaptam…

arról, hogy Potápi Árpád bonyhádi fideszes képviselő, nemzetpolitikai államtitkár is befolyásolhatta a végrehajtók kinevezését” – osztotta meg értesülését közösségi oldalán Hadházy Ákos független képviselő.

“A felvételen a végrehajtói kar munkatársai beszélgetnek egy esetről, ahol a dombóvári pályázó nem kapta meg a kinevezést, mert azt az utolsó utáni pillanatban visszavonták és helyette egy kaposvári jelöltnek adták. Az ok a dolgozók szerint a Potápi által küldött e-mail lehetett.

A felvétel szerint az – egyébként jó pályázatot benyújtó – jelölt végül Kaposváron kapott végrehajtói praxist.

Ez a vád nagyon súlyos, ezért természetesen megpróbáltam ellenőrizni

Az tény, hogy Dombóvárról Kaposvárra, Kaposvárról pedig Dombóvárra dolgozik végrehajtó. Az Igazságügyi Minisztériumtól és a Végrehajtói Kartól is kikértem a dombóvári pályázatok adatait, a pontozás részleteit és azt szerettem volna megtudni, volt-e utólagos változtatás.

Répássy álamtitkár cinikusan csak annyit válaszolt, hogy igen, volt egy pályázat Dombóváron… A Végrehajtói Kar pedig személyiségi jogokra(?!) hivatkozva tagadta meg a választ.

Maga a hangfelvétel számomra teljesen hiteles, Völner példája után pedig egyáltalán nem életszerűtlen az ott elhangzó súlyos vád, amit természetesen csak egy valódi nyomozás tudna tisztázni, miután a minisztérium megtagadta a képviselői kérdésre a választ. Ezért az ügyben a tegnapi napon benyújtottam egy feljelentést.

Merőben kíváncsi vagyok arra, hogy Völner árnyékában meg merik-e tagadni a nyomozást!”

A kommentekből….

“Nem csoda hogy bizalmatlanok az emberek az egész állami apparátussal szemben. Minden meghatározó helyre be ültették a saját embereiket hogy saját piszkos ügyeiket el tudják sikálni. Ez a kormány bizonyosan csinált jó dolgokat is de sajnos leginkább olyanokat ami az ők meg gazdagodásukat szolgálja.”

“És ezek a mocskos egyedek élősködnek sok tönkrement kilakoltatott családokon, így könnyen építenek milliós villát nyaralót és márkás kocsikkal járnak, az átlag embernek meg ottvan a csirkefarhátat!”

“Gyakran kellene a kormányt, a propagandát szembesíteni a tényekkel, a korábban elhangzottakkal, – képpel, hanggal, hogy eljusson a leghülyébb fideszesig.”

“A szekszárdi Agóra is valószínűleg ilyen urambàtyâm módon nyerődött el, rövid hatàridőkkel. Minden szentnek maga felé hajlik legjobban a keze, már semmin sem csodálkozom… Nincs egy tisztességes közöttük. Soha nem is volt.”

“Lesz mit eltakaritani április után. Csak az a baj hogy az ellenzéki politikusok és az embereik ugyanezt csinálták. Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.”

“Micsoda bűnbanda alakult itt ki az evek alatt!! Az olasz maffia gyenge tanulo hozzajuk kepest!! Es ezek az önös erdekek tartják fenn ezt a mocskos rendszert! Mit szamit az orszag, az ő zsebük legyen dugig!!”

“Ezek nem alienek vagy ufok, ezek ott elnek kozottetek, egy buszon utaztok, egy meccsre jartok veluk, az ismeroseitek fele fideszes. Lehet szimpatikus, a tipikus rendes ember, aki ebbol a korrupt rendszerbol el, ebben hisz, erre szavaz. Meg az is lehet, h kritizalja a rendszert, de arra szavaz meggyozodessel!”

Kapcsolódó

 

Újabb hangfelvételt kaptam: "...ha perkálsz 10 milliót, garantált a hely...." - Hadházy Ákos újabb feljelentést tett

átver

Egy hozzászólás itt: ““Újabb hangfelvételt kaptam: …ha perkálsz 10 milliót, garantált a hely….” – Hadházy Ákos feljelentést tett

  • 2022.02.03 - 12:31
    Közvetlen hivatkozás

    Nem hiszek abban, hogy ha /amikor/ az ellenzék győz, fel lehet számolni a korrupciót. Mindig lesznek olyanok, akik eladóak, és akik vásárolnak. De: hiszek abban, hogy Hadházy képes felgöngyölíteni a legnagyobb ügyeket, és szeretném hinni azt is, hogy sikerül visszaszerezni a nagy pénzt az országnak. Amúgy pedig fejétől bűzlik a hal, és szeretném azt hinni, hogy a 6 ellenzéki párt éberen figyeli egymást, és nem engedi, hogy továbbra is így fosztogassák a magyarokat. A gond az, hogy a Völner ügyről és a Pegazusról semmit sem tud az O…ó népe. A gond az, hogy O. 12 éve /+8/ gyűlöletre neveli – kondícionálja a magyarokat. Mert sikerült elérnie, hogy nemcsak az orbánisták, de az antiorbánisták is tele vannak gyűlölettel, haraggal. És attól félek, ez így fog maradni.
    Egyébként MZP jó jelölt, és ügyesen elérte – néhány botrányos mondattal, meg azért, mert a propgép imád ferdíteni, hogy az arcát minél többen megismerjék. És ha csak néhányan néznek utána, hogy valójában mit is mondott, hogy is mondta, lehet, hogy meginog a vak hitük. Bébilépések…

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.