Újabb két klinikán rendeltek el látogatási tilalmat

Teljes látogatási tilalmat rendeltek el szerdától Budapesten a II. számú belgyógyászati klinikán és részlegeset a II. számú gyermekgyógyászati klinikán, így a Semmelweis Egyetem nyolc klinikáján van már teljes vagy részleges korlátozás – közölte az egyetem csütörtökön a honlapján.

Magas láz négy-öt napig

A közleményben azt írták: Torzsa Péter, a családorvosi tanszék egyetemi docense azt mondta, a látogatási tilalom a páciensek védelmét szolgálja, mert a krónikus betegségben szenvedők – különösen a gyermekek és az idősek – immunrendszere gyengébb, az influenza következtében az alapbetegségük tünetei súlyosbodhatnak, és könnyebben alakulhatnak ki a vírus okozta szövődmények is.

Aki elkapta az influenzafertőzést, átlagosan négy-öt napon át tartó magas lázra, erős fejfájásra és izomfájdalmakra számíthat. A gyógyulás és a szövődmények elkerülése érdekében pedig mindenképpen fontos a pihenés és az ágynyugalom. A tünetek rosszabbodása, három napon túl tartó láz, mellkasi fájdalom, nehézlégzés, vérnyomás-csökkenés, véres köpet esetén pedig orvosi segítséget kell kérni – hangsúlyozta.

Ha valaki a gyógyulás után is levert, okozója más baj lehet

Hozzátette, a fertőzés után érdemes táplálkozással és vitaminpótlással támogatni a regenerálódást. Főleg a B12-, az A-, C-, E- és D-vitaminok fogyasztása fontos, valamint napi hét-nyolc óra alvásra és két-három liter folyadékra is szükség van az immunrendszer erősítéséért.

Az egyetemi docens felhívta a figyelmet arra is, ha valaki két-három héttel a gyógyulás után is levertnek, fáradtnak, gyengének érzi magát, mindenképpen forduljon orvoshoz, mert egyéb krónikus megbetegedés – például vérszegénység, pajzsmirigy betegség, cukorbetegség, depresszió – is állhat a tünetek hátterében.

A gyerekeket csak a szüleik látogathatják

Az egyetem intézményei közül az elmúlt napokban az influenzajárvány miatt látogatási tilalmat rendeltek el a pulmonológiai klinikán, a transzplantációs és sebészeti klinika és az onkológiai központ valamennyi fekvőbeteg osztályán, az I. számú belgyógyászati Klinika hematológiai és nefrológiai, valamint a városmajori szív- és érgyógyászati klinika intenzív részlegein.

Korlátozták a beteglátogatást az I. számú gyermekgyógyászati klinikán, az intenzív és neonatális intenzív osztályokon a betegeket csak a szülők látogathatják. Szerdától a II. számú gyermekgyógyászati klinikán is csak a szülők tartózkodhatnak a gyermekek mellett.

Tisztifőorvos: a gyermekek között jobban terjed a betegség

A gyermekek között jobban terjed az influenza, mert egész nap zárt közösségben vannak és a higiéniás szabályokat sem tartják be annyira, mint a felnőttek – mondta Müller Cecília megbízott országos tisztifőorvos csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Közölte, óvodából, bölcsődéből és szociális intézményekből eddig 19 közösségi járványt jelentettek.

Sokat segít, ha ezekben az intézményekben gyakran szellőztetnek, a beteg gyerekeket pedig nem viszik be a közösségbe – hangsúlyozta.

Kitért arra is: az influenza már az ország egészét érinti, egyes helyeken azonban nagyobb mértékű a megbetegedés; Tolna megyében például egy hét alatt ötszörösére ugrott a betegek száma.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Frissítve! Influenza –Tovább nő a megbetegedések száma

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük