Connect with us

Kerítésen innen

Újabb levélszeméttel árasztotta el a NAV a vállalkozásokat – bikkfanyelven bérszámfejtési szakszavakkal támadnak

level
Megosztás

Sajnos az adóhatóság ismét kéretlen levélszeméttel árasztotta el a vállalkozásokat, ma hajnalban -írta közleményében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete

Ezúttal 4 bérszámfejtési hibára hívták fel a figyelmet, de általános jelleggel

Így olyanok is kaptak belőle, akik jól számfejtették a külföldiek osztalékát, jól kezelik az adóelőleg levonásának elmaradását, a házastársak kedvezményeinek megosztását és pontosan tudják, hogy megszűnt az EHO!

Az egyoldalas PDF bikkfanyelven bérszámfejtési szakszavakkal támad,

amitől az ügyfelek és munkáltatók hátán a hideg futkos, ezért a könyvelőiket hívják és magyaráztatják, hogy miről is szól a NAV hivatalos megkeresése.

Az adóhatóság ugyanis ISMÉT azt gondolta, hogy mekkora poén

a hivatalos közlésekre való tárhelyet telehányni ezzel a tájékoztatással, természetesen a jószándék jegyében. Sokadszor jeleztem a NAV Központi Irányításán dolgozó illetékesnek telefonon, hogy a tájékoztatásnak nem ez a módja. Az elmúlt 1 évben annyit tudtunk elérni, hogy azonos címzettnek már nem küldenek több értesítést, csak egyet.

A gyors közvélemény-kutatás alapján megállapítható,

hogy a könyvelők-bérszámfejtők elégedetlenek a hivatal ilyen megnyilvánulásaival. Dr. Sors László államtitkár úr számára külön jelezzük, hogy ez hiteles forrásból származó, érdemi kritika, amire célszerű lenne odafigyelni és együttműködést kezdeni a témában (nemcsak velünk).

megoszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük