Connect with us

Kerítésen innen

Újabb sürgősségi osztályvezető orvos mondta, hogy eddig és ne tovább!

Megosztás

Dübörgő kishazánkban – mint minden – annyira száguld az egészségügy, hogy a Honvédkórház botrányai után a pécsi sürgősségi osztály vezetőjénél is betelt a pohár. Nem csoda, ha a regnáló rezsim tart az „agytól”, őket lényegesen nehezebb sarokba szorítani.

surgossegi
Megosztás

Dübörgő kishazánkban – mint minden – annyira száguld az egészségügy, hogy a Honvédkórház botrányai után a pécsi sürgősségi osztály vezetőjénél is betelt a pohár. Nem csoda, ha a regnáló rezsim tart az „agytól”, őket lényegesen nehezebb sarokba szorítani.

A „szürkeállomány” a sarkára áll….

Sem a minisztériumtól, sem az egyetemtől nem kapta meg a kellő támogatást, így újabb sürgősségi osztály vezetője állt fel

– mondta Komáromi Zoltán háziorvos az ATV Start című műsorában.

Ahogy korábban megírtuk, kirúgták Székely László szívsebészt a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből, ezután pedig meghalt egy beteg, akinek nem végezhette el a műtétjét.

Erről Komáromi azt mondta, a beteg megmenthető lett volna, ráadásul az, hogy egy munkahelyi konfliktusba államtitkári és miniszeri szinten is beavatkoztak, azt mutatja, hogy nem vezetik a minisztériumot.

Ez egy következmények nélküli ország, és egyre inkább az lesz

– jegyezte meg.

Kiemelte, hogy a Honvédkórház körüli botrányok után Pécsen, az egyetemi sürgősségi osztály vezetője is felállt, mert

„ellehetetlenítették a működését”.

Elmondása szerint a doktornőnek elege lett abból, hogy semmiféle támogatást nem kap, se a minisztériumtól, se az egyetemtől arra, hogy normálisan működő sürgősségi osztály lehessen a városban.

(forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük