Connect with us

Kerítésen innen

Olcsón adjuk magunkat – szavazatvásárlás tojásért, sonkáért Lázár városában

Olcsón adjuk magunkat - szavazatvásárlás tojásért, sonkáért Lázár városában
Megosztás

Akár jó hír is lehetne, hogy egy hirtelen döntés eredményeként 10.000.- forintos Erzsébet utalványt kapnak az időközi polgármesterválasztás előtt a hódmezővásárhelyi nyugdíjasok. Azonban éppen az időzítés az, ami árnyalja a képet.

Sonka, tojás = szavazat?

Hódmezővásárhely önkormányzata a napokban látszólag hirtelen ötlettől vezérelve, de valójában szavazatvásárlás okán úgy döntött, hogy 10.000.- forintos Erzsébet utalvánnyal ajándékoz meg minden a városban élő nyugdíjast. Nem tudni, honnan lett hirtelen pénz arra, hogy az egyébként kiváló vállalást két héten belül, azaz még az időközi polgármesterválasztás előtt teljesítsék.

A döntés már most célba ért. Az RTL vasárnap esti híradójában egy, a városban élő nyugdíjas szó szerint azt mondta:

„legalább lesz egy kis pénzünk tojásra és sonkára”.

Ne feledjük, egy olyan országban hangzott el a fenti mondat, ahol a regnáló kormány szerint – melynek legfontosabb minisztere éppen a hódmezővásárhelyi Lázár János – a Kánaánhoz már csak annyi hiányzik, hogy kolbászból legyen a kerítés.

A város független polgármester-jelöltje, Márki-Zay Péter az RTL híradójának kérdésére megerősítette, hogy ő is támogatja a döntést, de nem érti, honnan került elő az a dugi pénz, amit most hirtelen a nyugdíjasokra fordítanak.

Hódmezővásárhely és a kormány ismét fillérekkel szúrja ki a választó népesség jelentős részének, a nyugdíjasoknak a szemét. Kár a népesség szinte valamennyi rétegét folyamatosan megalázni még akkor is, ha látszólag büntetlenül tehetik. Minden türelem elfogy egyszer,

Fideszes tejjel kampányolt a Magyar Kétfarkú Kutyapárt

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. András Orbán

    2018.02.11 20:07 at 20:07

    Az utalványt felvenni, és NEM RÁJUK SZAVAZNI, és ne legyen semmi bűntudatuk a nyugdíjasoknak, mert a kontárok is PONT ÍGY CSINÁLJÁK, ÉS MOST A SAJÁT FEGYVERÜKKEL GYŐZHETIK LE ŐKET !!!

  2. Simon Károly Józsefné

    2020.12.12 10:26 at 10:26

    Nevetséges, egyben felháborító!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük