Connect with us

Blogbazár

A susogómackós orbáni seftelésről…..

susogos-macko
Megosztás

Kilencedik ciklusát kezdi meg jövő héten az Európai Parlament. A következő napokban érdemben tisztulni fog a kép az európai intézmények élére álló vezetők személyét illetően, ahogyan az európai közösség következő években meghatározó legfőbb témái is egyértelművé válnak, irányvonalain is erősebbek lesznek a kontúrok.

Sorsfordító időszak jön,

hiszen a soron következő hét éves uniós költségvetés vitája most zajlik, az EU felszámolását célul kitűző erők lefojtása mellett pedig olyan valóban életbevágó ügyekben is konkrét lépéseket kell tennie a közösségnek, mint például a társadalmi krízist okozó gazdasági problémák vagy az életünket közvetlenül fenyegető klímaválság.

Az újonnan felálló Európai Parlamentben – köszönhetően az európai emberek bölcsességének – továbbra is az európai békét és a közösség egyben tartását szorgalmazó erők vannak többségben.

Orbán és a Fidesz azzal számolt,

hogy némi kuruckodás után zsebre dugott kézzel besasszéznak a brüsszeli folyosókra és az EU-ellenes hazárdjátékosokkal szövetkezve zsarolgatják majd az európai közösséget. A Fidesz egyik – egyébként épp leköszönő – európai parlamenti képviselője egész nyíltan felvállalta, hogy ha nem az ő szájuk íze szerint történnek majd a dolgok, akkor készek létrehozni az Európa-ellenes szélsőségekkel egy olyan „blokkoló kisebbséget”, amely megakadályozza az új költségvetés elfogadását.

Ugyanez a susogómackós seftelés világlik ki minden fideszes döntés mögül. Például, amikor Orbánék azzal magyarázzák az európai klímacélok megvétózását, hogy az EU előbb adjon pénzt, csak utána tárgyalnak róla.

Megállítják ők a migráció után a globális felmelegedést is,

csak kellene előtte még egy kastély a gyerekeknek; világos. Ahogy az Orbán-kormány, úgy a Fidesz EP-képviselői is egyértelműen orosz kottából játszottak az elmúlt években, ha úgy tetszik a ’Putyin-terv’ végrehajtói voltak és vélhetően maradtak.

Szinte szóról szóra átvették a civilszervezeteket vegzáló putyini törvényeket, ajtót nyitottak és törvényenkívüliséget garantáltak a szigorú fedésben lévő orosz fejlesztési banknak, EU-ellenes propagandával segítették az Unió gyengítését célzó nagyhatalmi törekvéseket.

Putyin a napokban tette világossá, hogy szerinte a liberális demokrácia halott,

helyette a populizmus előretörése az üdvözítő. Bár Orbán nemrég még megszavazta az Európai Néppárt azon kiáltványát, amely a liberális értékrend erősödését szorgalmazta, valójában ő is rendre a putyini kottát mondja fel: a szabadságjogok, az egyenlőség és szolidaritás számára is értelmezhetetlen kifejezések.

Lehet Orbán híressé vált újratemetési beszédét rongyosra játszatni a fesztiválokon, a gépi hang már akkor sem tudja eltakarni az ifjú liberális kafkai átalakulását egy megöregedett tavarissá.

Kilencedik ciklusát kezdi meg az Európai Parlament a napokban

A néppárti közösségből önmagát önként felfüggesztő Fidesz képviselői gerincroppantó időszak előtt állnak: nem tudnak ugyanis újra fejbiccentve megértést kérni a brüsszelező-sorosozó ámokfutások miatt.

Nincs tovább pávatánc. Világos értékválasztás van az európai közösség, benne egy európai Magyarország érdekei és a fékevesztett populizmus, a mindent és mindenkit csakis eurocentekben mérő, ócska rablótempó között. Meglátjuk, figyelni fogjuk melyiket választják. Nekünk az európai Magyarország az első.

Forrás

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük