Connect with us

Blogbazár

Ujhelyi István: A magyar emberek eurót akarnak!

magyar-euro
Megosztás

Emlékeznek még, hogy mit mondott Orbán Viktor néhány évvel ezelőtt még ellenzéki vezetőként? A „gyengébb forint gyengébb államot jelent, gyenge forintot pedig csak gyenge emberek akarhatnak”.

Sőt, azt is kijelentette,

hogy a forint árfolyamának tudatos leértékelése egyszerű lopás, mert

„ellopják vele a pénzt az emberek zsebéből”

azzal, hogy a fizetésüket leértékelik. Nos, amikor a Fidesz átvette a hatalmat

2010-ben, az euró árfolyama kevéssel haladta meg a 280 forintot, manapság pedig – amikor állítólag mi vagyunk minden fejlődés és növekedés motorja – történelmi magaslatokban van az árfolyam, már 350 körül kell fizetni egyetlen euróért.

A forint tudatos gyengítése miatt az infláció is óriási,

minden importunk drágult, így mindenkinek többet kell fizetnie a kasszáknál. Orbán korábbi mondatait visszaidézve:

a jelenlegi hatalom mindannyiunkat meglop, amikor a forint leértékelésével jelentős összeget vesz ki a zsebünkből.

A Fidesz két dologra szokott rendszeresen és szívesen hivatkozni:

  • a közép-kelet-európai régiós országok helyzetére és gyakorlatára,
  • valamint a magyar emberek – így vagy úgy – kikért véleményére.

Nos, ha a régiónkat nézzük, az éllovas szerepünkből kezdünk igencsak hátramaradni: a szlovákok és a szlovének után immár Bulgária és Horvátország is bejelentette, hogy még idén csatlakoznak az euró előszobájának tekintett ERM2-höz, és 2023-ban bevezetik a közös valutát. Ami pedig az emberek véleményét illeti – amit Orbánék saját állításuk szerint egyfajta iránytűként követnek -, szintén világos utat jelöl ki.

A Népszava felkérésére a Publicus Intézet végzett legutóbb reprezentatív felmérést,

amely szerint a lakosság több mint 51 százaléka akar magyar eurót és csak 37 százalék utasítja el azt, a többiek bizonytalanok vagy nincs véleményük.

Nem meglepő, hogy az elutasítók között elsősorban azok a kormánypárti szavazók vannak, akik a Fidesz Európa-, és Unió-ellenes politikáját is kérdés nélkül támogatják.

Az eurócsatlakozás az uniós szerződések egyik vállalt pontja,

vagyis kötelességünk teljesíteni.

Vitás kérdés lehet, hogy a magyar gazdaság készen áll-e az első lépésekre (a forintinfláció például messze van még az elvárttól), valamint, hogy mikor a legjobb csatlakoznunk, de a szándéknak ettől függetlenül egyértelműen látszania kell. Illetve kellene.

Ehhez képest a magyar kormány még csak megfigyelői státuszt sem kér az eurózóna országok tárgyalóasztalánál, pedig ezzel kötelezettség nem, fontos információ és lehetőség annál több jár.

Végtelenül szomorú,

hogy a magyar kormány a közös valuta kérdését is arrogánsan, lekezelően és pusztán a kormánypárt érdekkörének személyes gazdagodási igénye szerint kezeli. A Fidesz szakembereinek vállalnia kellene az érdemi és tartalmi vitát ezzel kapcsolatban és egyértelművé tenni a magyar emberek számára, hogy mit és miért gondol erről az államhatalom.

Az pedig a minimális elvárás, hogy a kormány mielőbb tegyen asztalra egy menetrendet, amely legalább céldátumot megjelöl az euró bevezetése kapcsán.

Ennek hiányában ugyanis csak azt bizonyítják, hogy a gazdaságunk mégsem áll olyan betonbiztos alapokon, mint azt a házi propaganda állítja, a forinttal pedig tényleg folyamatosan a magyar emberek kárára hazardíroznak.

Forrás

csillagjegy

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük