Connect with us

Kerítésen túl

Újhelyi István maradt az EU rendkívüli ENSZ-nagykövete

Ujhelyi
Megosztás

Megerősítette rendkívüli nagyköveti tisztségében Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselőt az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) – írta csütörtöki közleményében a politikus irodája.

Továbbra is számítanak a munkájára

Mint közölték, az UNWTO szentpétervári közgyűlésén az Európai Parlamentet Ujhelyi képviselte mint a közlekedési és turisztikai EP-szakbizottság alelnöke, és a találkozón az ENSZ szakosított szervezetének főtitkára megerősítette őt rendkívüli nagyköveti tisztségében, jelezve, továbbra is számít a munkájára a kapcsolattartásban az EU-intézményekkel.

„A turizmus szereplői számára kiemelt jelentőségű terület kell, hogy legyen a következő években a fenntarthatóság és az oktatás, az uniós intézmények szerepe pedig mindkettőben érdemben növekedni fog, ezért fontos a hatékony és érdemi együttműködés az EU és a szektor szereplői, érdekképviselői között” – fogalmazott Ujhelyi.

Az UNWTO 1975-ben alakult, világkonferenciáin, szakmai rendezvényein a tagországok küldöttei szakemberek bevonásával vitatják meg a turizmus problémáit, valamint a nemzeti és nemzetközi teendőket.


(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük