Connect with us

Blogbazár

Mit bénázott már megint a kormány?

A rablóprivatizáció ellenszere: 2022-ben újra állami fenntartásba kell venni az egyetemeket!
Megosztás

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordul Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője azzal kapcsolatban, miért nem fogadta el az Európai Bizottság (EB) a magyar kormány pályázatát a koronavírus-járvány miatti munkanélküliséget mérséklő uniós támogatás (SURE) igénybevételére.

Ujhelyi István szombaton, a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón emlékeztetett arra: a program célja, hogy olyan, az Európai Unió közös hitelfelvételéből származó eurómilliárdokat adjon egy-egy kormánynak, amellyel azonnal védekezni tudnak a munkaerőpiac összeomlása ellen. A program augusztus 24-én elindult:

15 ország mintegy 81,4 milliárd eurót kapott, szeptemberben pedig Portugália pályázatát is elfogadták.

Lengyelország 11,4 milliárd eurót, mintegy 4000 milliárd forintot, Csehország pedig 2 milliárd eurót, azaz 700 milliárd forintot kapott.

A programra 17 ország pályázott, 16-an sikeresen,

vagyis

„megint elbénázott valamit az Orbán-kormány”, mert Magyarország volt az egyetlen, amely nem volt képes megfelelő pályázatot benyújtani

– vélekedett.

Ujhelyi István azt szeretné megtudni írásban feltett kérdésre Gulyás Gergelytől,

mi szerepel a magyar kérvényben, miért nem fogadta el az EB a magyar pályázatot, mire, mekkora összeget kértek, milyen ágazatokat, pontosan hány vállalkozást szeretnének segíteni, és hány munkahelyet szeretnének megvédeni az összegből.

koronavírus

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marta+Brash

    2020.10.03 23:13 at 23:13

    Teljesen vilagos, hogy miert nem kaptak meg – ill. talan miert is NEM palyaztak orbanek erre a penzre? Hiszen ha a palyazatban le kellett irni, hogy ki, milyen aranyban es miert kapja (kapna’) ezeket a penzeket, akkor Brusszel nem latna semmi mast, csak mindenhol meszaros meg szijj, garancsi nevebe utkozne, mint a vallalkozast mukodteto tulajdonos. Epitkezesek? meszilolo! Informatika? meszilolo! Mediumok, ujsagok, tv, radio? meszilolo! Turisztika,vendeglatas? meszilolo! Hat kinek ne lenne tele a farka, ha egy 10 millios orszagban azt latja, hogy Brusszel csak egy embernek adna’ ezt a penzt, mert fel sem merul mas neve?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük