Connect with us

Blogbazár

Ujhelyi: Orbánt kicselezték Brüsszelben, lesz jogállami mechanizmus!

orban-eu
Megosztás

A magyar miniszterelnök nemrég még büszke kiskakasként fényezte önmagát a kormánypárti nyilvánosságban, mondván sikerült kiharcolnia a jogállamisági mechanizmus kivételét az uniós költségvetési megállapodás elemei közül.

Orbán Viktort azonban kicselezték Brüsszelben,

mostanra végképp egyértelművé vált, hogy igenis lesz jogállamisági kontroll az uniós pénzek felett, ráadásul szigorúbb, mint azt korábban a Fidesz remélte. A haza és az Európai Unió érdeke ugyanis most egybeesik az orbáni hatalmi gépezettel szemben.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a mai plenáris ülés vitájában is világossá tette, hogy az uniós források védelme és a jogállamiság tiszteletben tartása

„kéz a kézben”

járnak, a hivatkozott mechanizmus érvényesítésére pedig a miniszterelnökök megállapodása lehetőséget ad. Az Európai Bizottság elnöke megerősítette, hogy előveszik azt a 2018-as jogállamisági javaslatot, amely nehéz helyzetbe hozhatja az illiberális szövetségeseire támaszkodó magyar kormányfőt; a lehetséges szankciókat ugyanis ennek értelmében csak minősített többséggel lehet majd leszavazni az állam- és kormányfői testületben.

Rendkívül látványos az is,

ahogyan az Európai Parlament jelentős többsége – a Fidesz magatartásával szemben – elfogadta azt a közös állásfoglalást, amely az állam- és kormányfők költségvetési megállapodásáról mondott kritikus véleményt. Az EP világos és határozott utat mutatott a jövőorientált célok (például: egészségügy, klímavédelem) forrásainak szükséges megnövelésével és a jogállamisági kritériumok megerősítésével kapcsolatban.

Orbán Viktor hiába igyekszik népmesei hősként mutatni magát, jelenleg inkább hasonlít a Gyalog Galopp című film vesztes fekete lovagjára.

rexit

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük